Csorba Csaba: II. Rákóczi Ferenc és a kuruc szabadságharc (Miskolc, 1986)
A kibontakozástól a hanyatlásig
szonylag kis létszámú őrség által védett várakat sen. így maradt mindvégig császári kézen Várad, Gyula, Buda, Trencsén, Konárcn, Lipótvár, Pest városa, stb. Annak ellenére, hogy az 1704. évi höchstádti csatával, melyet a franciák és bajorok elvesztettek, megtörtént a kedvezőtlen fordulat a nemzetközi helyzetben, a kuruc szabadságharc nemhogy elbukott volna, hanem több mint fél évtizeden át tartotta magát, noha a francia vereség a felkelők győzelmét eleve lehetetlenné tette (ha ezt ilyen tisztán a kortársak nem is ismerhették föl). 1705-ben jelentős eredmények születtek a hadsereg szervezésében, a szécsé- nyi országgyűlés szentesítette az elért eredményeket. 1707-ben az újabb sikerek után kimondták az ónodi országgyűlésen a Habsburg-ház trónfosztását. 1706-ban még felcsillant a remény, hogy sikerül együttműködést kialakítani közvetlenül a franciákkal. Az újabb francia vereségek azonban ezeket az elképzeléseket is meghiúsították. A kisebb kuruc győzelmek után a nagy csaták sorozatos vereségeket hoztak. Legtragikusabb az 1708. augusztus 3-i trencséni csata volt. Nem az emberveszteség nagysága miatt, hanem azért, mert a hadseregnek a hite, a gerince roppant meg. A vereség egy feltartóztathatatlan folyamatot indított meg. Az é- szaknyugati megyék sorra esküdtek hűséget a császárnak. Kitűnő kuruc tisztek, Ocskay és Bezerédi s mások lettek a szabadságharc árulói. Bizalmi válság követte ezt, amelyet csak hónapok múlva sikerült leküzdeni. Az sem közömbös, hogy a trencséni vereség előtt már úgy tűnt, hogy XIV. Lajos végre hajlandó formálisan is szövetségi szerződést kötni Rákóczival. Az újabb francia vereségek és a trencséni kudarc azonban a király bizalmát megrendítették. Egy i- dőre még a francia segélypénzek folyósítása is elakadt. A császári udvar úgy látta ekkor, csak idő kérdése a kuruc mozgalom elfojtása. A kuruc sereg összeroppanása együtt járt a felkelés társadalmi bázisának megrendülésével. Nemcsak a nemesség tömegei fordultak a császár felé, hanem a jobbágynép sem támogatta már feltétel nélkül a kurucckat. Az 1708. évi sárospataki országgyűlés a nehézségek ellenére is a háború folytatása mellett voksolt. A kuruc hadsereg katonai magja még mindig elég erős volt ahhoz, hogy az ingadozó nemesekre, megyékre és városokra rákényszerítse akaratát. Ennek tudható be, hogy törvénybe iktatták azt, hogy a hadra- kelt jobbágyok felszabadulnak a földesúri hatalom alól, lakóhelyeik pedig hajdúkiváltságot fognak kapni. A régen várt törvény azonban már nem okozott akkora lelkesedést, mint ha évekkel korábban kimondják. A fejedelem is elsősorban a nemzetközi helyzet kedvezővé válásában reménykedett. 1709-ben a nemzetközi fronton újabb francia vereségek követték egynást. Északon XII. Károly svéd király döntő vereséget szenvedett I. Péter cár orosz hadaitól. A magyar hadszíntéren 30 ezer kuruc nézett szembe ugyanannyi császári katonával. A létszámegyenlőség a jobban felszerelt, gyakorlottabb császáriaknak kedvezett. A hideg tél, az ellátás nehézségei, a pusztító pestisjárvány mind elsősorban a kurucokat sújtotta. A kuruc erők Észak-Magyarországon 1709 nyarára Szepes és Gömör megyék vonaláig szorultak vissza. Messze a császári vonalak mögött csak Érsekújvár vára tartott ki. Az 1710. év döntő eseménye a január 22-i ronhányi csata volt, melyben maga 21
