Csorba Csaba: II. Rákóczi Ferenc és a kuruc szabadságharc (Miskolc, 1986)
Zászlót bontanak a kurucok
egész halom fontos levelet, parancsot bocsátott útjára Rákóczi. Itt szervezte meg a postaszolgálatot, amelynek elsősorban katonai feladata volt. Az 1703. november 12-én kelt postai pátens többek között ezt tartalmazta: "... minden nemes vármegyékben, egyéb királyi és mezővárosokban bizonyos számú posta lovak azok mellé rendelt szolgákkal együtt állíttatván, amely felé a nemes ország címeres postája táborunkból, parancsolatunkból levelünkkel expen- diáltátik, egy helyről más helybe azon posta lovakon kívántató szolgálatját késedelem nélkül folytassa... ezért parancsoljuk... igen keményen, hogy minden város öt, faluk pedig értékekhez képest ki három, ki két azon szolgálatra alkalmatos jó erős lovakat mellette kívántató szolgákkal parancsolatuk vétele után tizenötödnapra előállítani semmiképpen el ne mulassák..." 1703 végén határozta meg Rákóczi a borsodi posták felállítási helyét, megállapítva, mely postaállomáson hány lovat kötelesek tartani: Miskolcon eszerint nyolc, Ernődön hat, Kövesden hat, Bábolnán kettő, Ónodon öt, Edelényben kettő, Szentpéteren négy, Kazán szintén négy, Balajton kettő, Szederkényben, Palkonyán, Nemesbikken, Csáton, Igriciben, Tarjánban, Kesziben, Keresztúron, Ecsegen, Keresztesen, Vámoson, 8oldván, Borsodban, Bánhorváton, Disznóshor- váton, Apátfalván, Szilváson, Lövőn, Herepen és Ábrányban egy-egy lónak kellett állnia. Tokajból hívta felkelésre Rákóczi a Sajó és Hernád melléki hajdútelepülések népét, akik kiváltságaikat egykor őseitől kapták: Ónod, Szederkény, Gesz- tely, Bőcs, Hernádnémeti, Megyaszó, Ernőd, Kesznyéten, Szerencs, Lúc, Balsa lakóit. A felhívás nem maradt erechiénytélén. A sereglajstromok azt bizonyítják, hogy a borsodi-zempléni hajdúk hűségesen szolgálták a szabadságharc ü- gyét, nagyobb arányban katonáskodtak, mint a tiszántúli úgynevezett "öreg haj- dúvárosok” népe. Az ónodiak katonáskodását például a következőképpen szabályozta: "Minthogy édes hazánk szabadulása (mely végre életünket felszenteltük) az szerént megyen véghez, ha ki igaz hazájához, nemzetihez való szeretettel viseltetvén fegyvert fogván azon közönséges munkának előmozdítására hűségünkre táborunkba be jelenti magát. Parancsoljuk ezért az ónodi vitézlő és köz lakos rendeknek ily közjónak forgatására s hazánk szabadítására való igyekezetünket megértvén... ki lovon, ki gyalog jó fegyveresen minden továbbra való hallgatás, késedelem nélkül táborunkba jöjjön be..." A hernádnémetieket, akik egy ideig vonakodtak a katonáskodástól, 1703. október 20 körül írt levelében keményen megintette. Volt is foganatja, mert 1704-ben az ónodiak mellett /106) legnagyobb számmal a németiek harcoltak (97) s még 1709-ben is 36 hajdú forgott hadon innen, mikor a többi hajdúvárosból jóval kevesebben, vagy senki sem katonáskodott. Németi mellett legjobban buzgólkodtak a szerencsiek (63) és megyaszóiak (76). Nem feladatunk, hogy a szabadságharc egész menetét s valamennyi hadszinte- rét részletesen leírjuk, ezért a továbbiakban elsősorban az északkeleti megyék (Borsod, Abaúj, Zemplén) vonatkozásaira térünk ki. A három megye birtoklásához a császári kézen lévő várak elfoglalására volt szükség mindenekelőtt. Zemplén várai közül a legerősebbnek Tokaj számított, bár a korabeli haditechnikához képest ez is meglehetősen elavult volt valójában. Az csak a kuruc sereg gyengeségének, ostromokban való járatlanságának és a szükséges felszerelés, főleg a megfelelő és hatásos tüzérség hiányának tudható be, hogy Tokaj hónapokon keresztül ellenállhatott és csak 1704. január 9-én kapitulált. 1703 késő őszén Rákóczi kezén volt a Tiszántúl északi része. Erdély felől nem fenyegetett támadás, mert Rabutin el volt foglalva az ottani kuruc megmozdulásokkal, no meg fél szemmel a török határra figyelt, hogy elháríthas15
