Csorba Csaba: II. Rákóczi Ferenc és a kuruc szabadságharc (Miskolc, 1986)
Zászlót bontanak a kurucok
sen a szegénylegények elhatározták a harc megindítását. Tanulva az 1697. évi felkelés kudarcából, tekintélyes főúri vezetőt is szükségesnek tartottak. Valószínűleg Esze Tanás javaslatára határoztak úgy, hogy hazahívják a Lengyel- országban bujdosó Rákóczit. 1703 március közepén keresték föl a tiszaháti népi kurucság küldöttei először Rákóczit, majd április elején újabb küldöttség érkezett. Május elején Bercsényi lovásza Esze Tanással együtt tért vissza. Esze Tamást Rákóczi zászlókkal és 1703. május 6-án a maga és Bercsényi nevében kiadott kiáltvánnyal küldte vissza Magyarországra. Ebben többek között ezeket olvashatjuk: "Nem lehet oly magyar, hogy az eddig Magyar Országon törvénytelenül, isten és igazság ellen hatalmaskodó, és minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzetnek kegyetlenségit, porcióztató s képtelenül adóztató zaklatásit, szabados törvényünk szakadásit, nemzetünk szabadságunknak megvetését és már mint láb alá vettetteknek csúfolásit elégségessen nem érezhette s értette volna ... Látván pedig e nagy iga alól való szabadulásnak idejét s magát most egyszer oly alkalmatosságnak lenni, kinél sem több, sem jobb, sem bizonyosabb alkalmatosságot országunk soha sem remélhet... minden igaz haza szerető, országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyvert viselő és otthon lakos, egy szóval minden rendű igaz magyarokat haza fi- úságokra intjük és kényszerítjük s kérjük, hogy ... ki ki édes hazája szabadsága, nemzete mellett az isten és törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató porcióztató, adóztató, nemesi szabadságunkat hatalmasan foglaló s fogyató, becsületünket tapodó, sónkat, kenyerünket elvevő, életünkön uralkodó s kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert..." Május 12-én adta át Rákóczi a zászlókat a parasztok követeinek "Dim Deo pro Patria et Libertate" (Istennel a hazáért és a szabadságért) felirattal. A felkelés 1703. május 21-én kezdődött. Kibontották a Rákóczitól kapott zászlókat Tarpa, Vári és Beregszász piacán és csatlakozásra szólították föl a nemeseket is. A nemesség azonban megrettent a jobbágyságtól s hasonlóképpen reagált eleinte, mint 1697-ben. A tekintéllyel nem rendelkező parasztvezérek és kóbor kuruc kapitányok felhívása nem jelentett számukra vonzerőt. Nem a- karták személyüket, vagyonukat, birtokukat kockáztatni. Május végére így is sikereket ért el a felkelés. A kárpáti szorosok és a tiszai átkelőhelyek elfoglalásával biztos hídfőállásban várhatták a fejedelmet a kurucok. Rákóczi azonban várta a francia segélypénzt, mert enélkül és képzett zsoldoshad nélkül nem akarta átlépni a határt. Ezzel a felkelés kezdeti lendülete megtört. A kurucok Rákóczi vezérlete nélkül nem mertek tovább előrenyomulni, inkább visszahúzódtak a Tisza völgyéből a hegyek közé. A szervezetlen és vigyázatlan kuruc fegyveresek csoportját így könnyen meglephette Károlyi Sándor szatmári főispán a megyei nemesi felkelőkkel, akiket császári csapatok is erősítettek. Az 1703. június 7-i dolhai összecsapás Károlyi diadalát hozta. A pánikba esett kurucok csak a menekülésre gondoltak s mintegy száz halottat veszítve szétszóródtak. Mire Rákóczi Klimiec falunál a magyar határra érkezett, Esze Tanással az é- lén csak kétszáz gyalogos és ötven lovas várta. Nagyrészt katonailag képzetlen, rongyos, rosszul felszerelt, vagy szinte fegyvertelen emberek. Miként Rákóczi Emlékirataiból kiderül, a parasztsereg szánalmas látványt nyújthatott. Rákóczi azonban nem habozott, elszánta magát a harc megindítására. Próbálta rendbe szedni a csapatot. Megérkezésének híre gyorsan terjedt a nép között, főleg a munkácsi uradalomban. Százával érkeztek az emberek, akik 13