Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)
amikor a Horthy-rendszer negyedszázados uralmának bizonyos „szerecsenmosdatása” folyik, nem szabad elfelejteni, hogy az európai zsidóság legszörnyú'bb kálváriáját éppen a magyarországi zsidóság járta meg, s ez elválaszthatatlan része a rendszer történetének, s erről nem lehet hallgatni. Lázár Olga naplója csak egy epizód azokból a szörnyűségekből, amelyen a magyar zsidóság 1944 tavasza és a fasizmus megsemmisítése között átment. A napló nyomon követi a gettóba telepítés kegyetlen és megalázó módszereit, a minden értéküktől megfosztott zsidó lakosság azon parányi reményéig, hogy legalább a puszta életüket hagyják meg. Munkájának talán legmegrázóbb fejezete a „bevagonírozás” és a szállítás. Napokon keresztül lezárt, az életfunkcióhoz szükséges legelemibb életfeltételektől megfosztott 70-80 főnyi embernek egy-egy vagonban •való szorongása a teljes bizonytalanság tudatában. S végül a megsemmisítő tábor. Lázár Olga naplója nem hagy kétséget afelől, hogy tulajdonképpen az elpusztítottak, bár életükbe került, de megszabadultak azoktól a kegyetlen módszerektől, amelyek az életben maradókra vártak s egy pillanatig sem lehettek biztosak abban, hogy megérik a felszabadulást. Fejük felett állandóan ott lebegett a halál lehetősége, sőt igen gyakran maguk az életben maradottak is szörnyű szenvedések elől a halált megváltásnak vélték; mégis életösztönük, akaratuk a poklok kínján keresztül is az életben maradásért küzdött. S amikor a „vész,, elvonult, szabad emberekké váltak, azonnal éltek a felkínált lehetőségekkel. Lázár Olga naplója — mégha csak apró epizódokkal bővíti is ismereteinket —, egyben feltétlen maradandót és megszívlelendőt nyújt: az embernek a legszörnyűbb körülmények között sem szabad feladni emberségét, az életért való küzdelmét, a jövőbe vetett hitét. Pintér István 71
