Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)
és mi elmentünk. Két fiú ült elől, mi hátul. Észrevettem, hogy az egyik fiú kicsit spicces. Bosszantott, mert azt ígérték, hogy szesz nem lesz! Amikor megérkeztünk, az egyik fiú, aki a vezető mellett ült, odajött hozzám és azt mondta, hogy reméli az első táncom az övé lesz. Én azt feleltem: nem szeretek olyan fiúval táncolni, aki iszik. Mire ő azt válaszolta: csak egy üveg sört ivott, de ha nem táncolok vele, akkor valóban inni fog,és visszafelé ő fogja vezetni a kocsit. No - gondoltam - ez is jól kezdődik! Már megbántam, hogy egyáltalán eljöttünk... Már vártak minket, nagy szeretettel fogadtak. Nagyon szépen megterített asztalok, amit a szem-száj megkíván, ott minden volt. Szeszes ital valóban nem volt sehol, a fiúk asztalán sem. Betartották a szavukat! Ez egy kicsit megnyugtatott. Nagyon jól éreztük magunkat és valóban ennek érdekében mindent meg is tettek. A tiszt, aki meghívott minket, megköszönte, hogy mégiscsak eljöttünk. Megszólalt a zene és kezdődött a tánc. Az én ismerősöm elsőnek jelent meg, de éreztem, hogy valahol megint ivott, — kikosaraztam. Erre ő megismételte, hogy most már inni fog, és visszafelé ő fog vezetni. Ezek után már senkivel sem akartam táncolni, hogy a srác bosszút áll. De muszáj volt! így azután egész jól éreztük magunkat. Hogy még jobb legyen a hangulat, tánc közben a fiúk csokoládét, rágógumit, finom kicsi szappanokat, cigarettát dobáltak a párok közé. A fiúk elkapták és odaadták a lányoknak, akikkel éppen táncoltak. Ügyeskedtek, hogy ki tud többet elkapni a lányok számára. Nagyon jó hangulat alakult ki, és már mi is örültünk, hogy eljöttünk. Jó volt a sok rossz után egy kis jó hangulat! Éjjel két óráig voltunk. A tiszt is, a fiúk is még egyszer megköszönték, hogy ilyen kellemes estéjük volt, és ez a mi érdemünk. Indultunk hazafelé, mentünk a kocsihoz. Megjelent a két 66
