Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

minket az újság nyomán).

Egy névsort haza is küldtek Magyarországra, amit Miskolcon a Kazinczy utcai templom udvarán kifüggesztettek, és ott olvasta el mindenki, hogy ki van életben. Az én bátyám is így szerzett tudomást arról, hogy életben maradtam (később kijött Németországba értem, hogy megkeressen, de sajnos még Németország területén elmellőztük egymást). Üzent egy régi jó barátnőm fivérével, hogy várjam meg kint, mert jön, de K. úgy adta át az üzenetet, hogy jöjjek okvetlenül haza, mert itthon vár.

Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy L. él és abban reménykedtem, hátha szüleim is megtalálom, hogyha hazajövök (de sajnos ez nem vált valóra).

Megindult az ingajárat Magyarország és Németország között. Aki megtudta, hogy hozzátartozója életben maradt, az azonnal útnak indult a keresésére.

Mi elmondtuk az újságírónőnek, hogy ezren voltunk, de nem tudjuk, mi van a többiekkel, mert mi megszöktünk.

Azonnal parancsot adtak a hadseregnek, hogy kutassanak a többiek után, és mindenkiről, akit megtalálnak, gondoskodjanak (mi voltunk az első fecskék, akiket megtaláltak).

Délelőtt ruhát és cipőt vettünk egy üzletben blokk ellenében, amit a németek elszámolás végett az amerikai parancsnokságra benyújthattak. Utána fodrászhoz mentünk, lefürödtünk. Estére nem ismertek ránk felszabadítóink, úgy megváltoztunk.

Másnap kocsira raktak minket és egy faluba vittek, ahol nagyobb biztonságban voltunk, mert itt még nagyon közel volt a front. Egy nagyon szép lakásba szállásoltak el, és kiadták a parancsot a németeknek, hogy semmiben sem szenvedhetünk hiányt, kötelesek mindenről gondoskodni és élelemmel bőven ellátni.

Innen rövidesen tovább vittek Gleichenbe. Itt egy nagyon szép házat kaptunk (óvoda volt). Hat kicsi szoba volt benne és a földszinten egy hatalmas ebédlő. Emeletes épület volt a falu legvégén. Előttünk egy nagyon szép hatalmas füves rét volt.

60