Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

rogytunk le a vizes fűre. Cipőmet lehúztam, hogy megszabadúl- jak a kínzó fájdalmaktól. A hólyagok helyén csurgóit a vér, ahogy a cipő kidörzsölte. Jó lett volna egy kis tiszta víz, hogy a vérző lábam lemoshassam, de mivel vizet nem láttam második napja, így erről a luxusról le kellett mondanom és be kellett ér­nem azzal, hogy agyon kopott koszos sötétkék kabátom béléséből leszakítottam egy darabot és azzal kötöttem be sajgó lábaimat, hogy bírjam a további menetelést. Társaim követték példámat, persze vigyázva, hogy a németek észre ne vegyék, mert kaptunk volna érte, hogy így akaijuk enyhíteni kínzó fájdalmunkat! Egy órai pihenés után ismét útnak indultunk. Se enni, se innivalónk már nem volt, egyre jobban legyengültünk a sok gyalog­lástól. Aznap egész nap meneteltünk, falunak még nyomát sem lát­tuk. Végre estére hulla fáradtam megérkeztünk a tetthelyre. Hogy hol voltunk, azt nem tudtuk. Sötét volt, csak annyit láttunk a sötétben, hogy egy padlás előtt vagyunk. Egy létra állt, ide hajtot­tak föl bennünket nagy Jósolás” között. A padláson széna és szalma volt. Nagy boldogan csináltunk puha fekhelyet magunk­nak, szorosan egymás mellett, mint a heringek. Ezzel mit sem tö­rődve lefeküdtünk, mivel az evésről már leszoktunk. A fáradság­tól hamar elaludtunk (150-en voltunk a padláson, a többieket másfelé vitték csapatokra osztva; mi voltunk a második csoport). Álmomból nagy lárma riasztott föl. Első álmomból hirte­len kábultan ébredve azt sem tudtam, hol vagyok. A padlás fel­járatában világosságot láttam, egy elemlámpa fénye, és ahogy szétnézek, egy német őrön akadt meg a szemem, puskáját egy lány homlokának szegezte és ordított, ahogy csak bírt. Mindenkiben elhűlt a vér. Azt hittük, itt a vég, ami minden szenvedéstől megvált. A lábam reszketett alattam, a szívem ka­lapált, hogy azt hittem, rögtön kiugrik a helyéről. A német nő meg volt teljesen vadulva. A létrán állt és mindenkit dobált le a padlásról. Csak az eséseket és jajgatásokat hallottuk. Most már biztosra vettük, hogy az éjszaka folyamán végeznek mind­annyiunkkal. Rettenetes pánik tört ki. A sötét padláson egymást \ 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom