Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

Már második hónapja dolgozunk a gyárban. Most egy másik teremben tri kettőt törünk. A testünk kikiricssárga. a hajunk vöröses-sárga. Borzalmasan nézünk ki: én legalább 30 évesnek látszom. Szemeim állandóan duzzadtak, szinte már nincs is női formám.

Egyetlen éltető erőnk a nagy elkeseredés közepette, hogy két orosz fiú jár keresztül a gyár területén és azok tájékoztatnak minket a politikai helyzetről. A falra rajzolják a térképet és úgy magyarázzák el, hogy hol járnak az oroszok és hol az amerikaiak és egyre csak biztatnak, hogy ne csüggedjünk. De mi tudjuk, hogyha közeleg a vég, minket úgyis a levegőbe röpítenek a németek! De azért egy-egy hír után pár hónapig jó a hangulat. Azután ismét nekikeseredünk.

Nagy a hideg, nagy a hó mindenfelé. Reggel fáradtan menetelünk a gyárba (4 km) . Sokszor ki sem látszunk a hóbuckákból. A cipőnkbe ki-bejár a hóié (az otthoni cipőnket még idejövetelünkkor elvették, helyette vászon felsőrészes fatalpú cipőt kaptunk). A fatalp elvált, spárgával van hozzákötve a vászon felsőrészhez. Ha végleg elhagy a talpa, mezétláb sétálhatunk a fagyoshavas földön. Vékony kabátunk széllel van bélelve, nem is tudom, hogy bírom, amikor otthon irhabundá'oan is majd megfagytam. A harisnyát eddig csak papír helyettesítette, az van a lábunkra csavarva, persze ez is a németek tudta nélkül, mert ezért is büntetésjárt, ha észrevették, hogy védekezünk a hideg ellen.

Most kötök egy pár harisnyát. A két szovjet fiú, akiről már írtam, odadobott egy nagy gombolyag fehér pamutot. Az udvaron a bombásládák füle pamutból van összesodorva, ezeket a füleket vagdalják le a lányok titokban és abból készítenek harisnyát. A fiúk is úgy szerezték a pamutot és fölgombolyítva elhozták. Én meg nagy izgalmak közepette az overallom szárában becsempésztem a lágerbe és most dugeszban ebből készítek harisnyát drótokból készült kötőtűkkel (hogy milyen leleményes az ember, sohasem hittem volna).

Nagy az elkeseredés a lágerben. Egyre rosszabb az ennivaló

35