Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

Stubendinsek megformálták (Ezek, akik a blokk elején külön helyiségben laktak, nekik sokkal jobb helyzetük volt, mert nem éheztek annyit, mint mi. Ők osztották szét az élelmet). A mi Stubendisünk D. E. volt: valamikor polgáriban tanitott. Ott kopaszon nem ismert meg. Sokan fordultak hozzá vízért, könyörögtek a nagy forróságban. Ő nem szenvedett vízhiányban és nem értette meg a mások szenvedését.

Próbált volna segiteni embertársain, de félt, hogy a sok elcsigázott ember megrohanja és a betegeknek tartalékolt vizét is kiöntik,— akiken szeretett volna segíteni. Remélem és valószínű, ezek az emberek ki fogják bírni és haza kerülnek - nem úgy, mint mi —, hogy elmondják majd a mi életünket.

A mosogatást a földön egy lavórban végeztük, ha volt víz. A mosakodás vízhiány miatt luxus volt. Csak egyszer egy héten engedhettük meg magunknak. Ha esett az eső, könyebb volt a helyzetünk mosakodás szempontjából, mert a blokkba beesett az eső, és bent nagyobb volt a víz, mint odakint. Persze ilyenkor aludni nem lehetett. Nem egyszer állva átvirrasztottuk az éjszakát, avval a tudattal, hogy már nem bírjuk tovább. Mikor végleg kimerültünk, lefeküdtünk a vizes padlóra, próbáltunk pihenni, ilyenkor születtek meg a különböző csasztuskák. Drót Ági volt a szerzőjük, szintén miskolci kislány. Velem egykorú lehetett, jómódú szülők gyermeke,— egyedül volt itt. Első szerzeménye:

Birkenau lágerben lakom, nincsen haj á kobakomon. Panaszkodtunk mindahányan álltalános vízhiányban, (megsegített a jóisten, becsöpögteti a résen,) szekrényre itt nincsen gondunk, (rajtunk van a gardero- bunk. (De ez is jó egyelőre,) mert fuvaros hol kerülne,,, stb. Ágit otthon csak hallásból ismertem. A sors Auschwitzban hozott össze vele. Kint feküdtünk a csupasz földön a tűző napon. A blokkba nappal ugyanis nem lehet bemenni, mert ott jó hűvös volt, és akkor nem szenvedtünk volna eleget.

Mellettem feküdt Ági, beszélgetni kezdtünk. Panaszkodott, hogy nagyon beteg már. Akkor erős hasmenése volt és az rettene15