Dobrossy István: Az igazi Miskolc (Miskolc, 2005)

Miskolc szellemi élete és kultúrája

vagy a pecsenyéről. Nem lehet hasonlítani a kocsonyához sem, hiszen az egy megtör­téntnek vélt eset. A hasonlóság a közel hasonló időben megjelenő és országos terjesztésű képeslap­ban mutatható ki. Ilyen képeslapot árultak Miskolcon 1910-1912 között. Az egyiken pipázó, ma­gabiztos mester áll vállra vetett csizmákkal a kép jobb oldalán, míg előtte meggörnyedt, papucsos inas cipeli a rúdra aggatott csiz­mákat. A képeslap felirata mindössze ennyi: „A 999-ik”. A másik képeslap derűs, nyak- kendős, pipás mestert ábrázol, karján csiz­mával. A másik karjában nevető, papucsos inast tart, akinek a vállán ugyanúgy ott van­nak a rúdra akasztott csizmák, mint az előző képen. A felirat is megegyezik, annyival ki­egészítve, hogy: „üdvözlet Miskolcról!” A számról a népi magyarázat azt tartotta, hogy a XIX. század végén a városban már annyi csizmadia volt, hogy egymás elől hor­gászták el a vevőt, nem tudtak egymástól megélni. Amikor már 999-en voltak, össze­jöttek, s megtanakodták, mi legyen a meg­oldás. ügy döntöt­tek, hogy a követ­kező csizmadiát, aki felvételét kéri a céh­be, agyonütik. En­nek .híre ment a környéken, s a fe­nyegetés miatt so­ha nem lett ezer csizmadia a város­ban. A képeslapon ennek örül a 999-ik mester és legénye. 80 MISKOLC Képeslap népszerűsíti a miskolci csizmadiákat a XX. század elején

Next

/
Oldalképek
Tartalom