Dobrossy István: Az igazi Miskolc (Miskolc, 2005)

Miskolc története

Miskolc őskora Kevés olyan település van Európában, amelynek történelme olyan távoli időkre nyúlik vissza, mint Miskolcé. A belvárosban kerültek elő azok a leletek (ún. Bársonyházi szakócák), amelyek először bizonyították az őskori ember jelenlétét Magyarországon. 1891 nyarán egy lakóház alapozásánál há­rom jellegzetes kovakő szerszámra bukkan­tak. A XIX. század második felének, XX. szá­zad elejének nagy magyar polihisztora, Herman Ottó a jégkor emberének munka­eszközeit ismerte fel és azonosította a kövek­ben. A 60-70 ezer éves leleteknek köszönhe­tően indult el Miskolcon és a város környé­kén az őstörténet legnagyobb részét kitevő kőkorszak kutatása. A pompásan megmunkált (babérlevél alakú) kovakő lándzsahegyek és a bar­langi medve csontjai adták azt a leletanyagot, amelyet ma „szeleta kultúra” néven tartanak számon. Miskolc belterüle­tén (Mindszent tér) egy eszközkészítő műhelyt, az Avason pedig kovakőbányák maradványait is fel­tártak. Ezek alapján feltételezhető, hogy a kultúra igazi telepü­lt „Bársonyházi” szakóca indította el a magyar őstörténeti kutatásokat Bársony János ügyvéd egykori lakóháza MISKOLC 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom