B. Balsai Jolán (szerk): ABCs könyvecske - II. Rákóczi Ferenc iskoláskönyve, 1674 (Miskolc, 1991)

"II. Rákóczi Ferenc abc- és könyvecskéje"

"II. RÁKÓCZI FERENCZ ABC-ÉS KÖNYVECSKÉJE" Ez a felirat olvasható azon a sötétkék, bőrrel bevont dobozon, amelyben a budapesti Kegyes­rendi (Piarista) Központi Könyvtár féltett kincsét, II. Rákóczi Ferenc fejedelem (1676-1735) gyermekkori iskoláskönyvét őrzik. A könyvecske története három évszázad múltán is sok tanulsággal szolgál a mai olvasónak, aki most a hasonmás kiadását veheti kézbe. Kötése gazdagon díszített, vöröses barna, 17. századi vaknyomásos bőr. Az elején és a végén két-két üres levélen "firkálások", a frissen metszett lúdtollal kezdett íráspróbák láthatók. Köztük a második lapon latinul, megfordított helyzetben Rákóczi Ferenc maga jegyezte be, hogy ő a könyvecskének tulajdonosa: "Franciscus Racoczi habet librum"; majd a következő lapra magyarul a nevét írta (a lap széle szakadt): "Rákóczi /Fere/ncz". Ugyancsak ő másolgatta, utánozta az első lapról a könyv ajándékozását megörökítő ajánlásnak mottóját, az ószövetségi szentírásból vett bölcsmondást is: "A bölcsességnek kezdete az Úr félelme" (Sirák fia könyve 1, 16; Zsoltárok 110, 10). Nagyon fontos ennek az ajánlásnak szövege. A későbbiekben még szó lesz róla. Bevezetőként álljon itt az olvasata mai helyesírással: Initium sapientiae timor Domini. A bölcsességnek kezdete az Úr félelme. Kitől mindennemű jóknak áldását

Next

/
Oldalképek
Tartalom