Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

IV. Béla levele IV. Konrád választott német királyhoz (1241)

kedett, hogy a hívek bárkája nem csupán hányódni látszik a hullámokon, hanem már-már el is süllyed, hacsak az Úr, a könyörgők kiáltásától és jajszavától megindulva, a veszedelemmel hosszasan küszködő népnek idő múltával segítségre nem siet. Mert O, akinek akarata mindeneket igazgat, megengedte - mint szilárdan hisszük: az emberiség bűnei miatt -, hogy kelet felől egy magát tatárnak nevező barbár népség jöjjön elő, mely, miután pusztából kirajzó sáskahad módjára Nagyobb Magyarországot, Bulgáriát, Kunországot, Oroszországot, valamint Lengyel- és Morvaországot néhány mint a mai napig ellenálló vár és erősség kivételével feldúlta, határtalan népirtással nyomorultul elpusztította, a földet új, idegen lakóknak hagyta, s legutóbb, ó, fájdalom, a mi országunkat foglalta el egész a Dunáig, ahol szívünk nagy bánatával adjuk hírül, tiszteletre méltó érsekeket, püspököket, apátokat, szerzeteseket, ferenceseket és domonkosokat, apácákat, meggyalázott férjes asszonyokat, szüzeket s megszámlálhatatlan sokaságot mészárolt le rettenetes vérontással. Pedig mi erős hadsereggel akartunk és készültünk ellenállni, emberek és javak súlyos vesztesége árán meg is ütköztünk velük, de sorsunk mostoha lévén, az Úr, akibe reményünk horgonyát vetettük, bűneink miatt megengedte, hogy alulmaradjunk.

Gy. Ruitz Izabella fordítása

58

rptr