Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

Spalatói Tamás krónikája

újra kiment a táborból, hogy az ellenséggel megvívjanak. Végül is Ugrin olyan hősiességgel vitézkedett az ellenség legsűrűbb csapatai között, hogy őt, mint a mennykőcsapást, nagy lármával kikerülték; hasonlóan Kálmán is meg a templomos is az ő latin bajtársaival nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek, de a túlerő rohamát már nem bírták elviselni; Kálmán és az érsek, súlyos sebektől borítva, alig tudtak az övéikhez kimenekülni, a templomos azonban az egész latin csapattal együtt elesett; a magyarok közül is sokan elhullottak ebben az ütközetben. Reggel hét óra tájban, íme, a tatár sereg teljes sokaságával, mint valami tánckórus, körbefogta a magyarok egész táborát, majd felajzott íjakkal mindenünnen szórni kezdték nyilaikat, mások meg a tábor gyűrűjébe tűzcsóvákat próbáltak behajítani. Amikor a magyarok látták, hogy az ellenséges csapatok miden- felől körülvették őket, fejüket és eszüket vesztve, már nem gondoltak sem a csapataik felállítására, sem egy általános támadásra, hanem a roppant veszedelemtől megrémülve, ide-oda járkáltak, mint az akolban levő juhok, meg akarván menekülni a farkasok torkától. A mindenfelől körülözönlő ellenség azonban nem szűnt meg nyilakkal és dárdákkal támadni őket. A magyarok szerencsétlen sokasága pedig, megfosztva minden menekülési lehetőségtől, nem tudta, mit csináljon, mert egymással még csak nem is beszélhettek, ki - ki csak önmagával törődött, a közjóról senki sem tudott gondoskodni. A dárdák és nyilak záporával nem a

48