Csorba Csaba: A muhi csata 1241 (Miskolc, 1991)

re nagyobb tömegekben a csatatérről. A páncélos lovasság hamarosan azt vette észre, hogy az erőviszonyok tragikusan megváltoztak: nem egyenlő erők küzdelme már, - a tatárok többszörös túlsúlyban vannak.

Az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a csata a tatárok győzelmét hozza. A gyűrűbe zárt magyarok a menekülés, a fogság, vagy a felmorzsolódás (a megsemmisülés) között választhattak. Szerencsére még időben elhatározták, hogy a királyt mindenképpen ki kell menekíteni a gyűrűből. Kisszámú, de válogatott, főurakból álló kíséret oltalmában próbálkoztak meg a kitöréssel. A vállakózás sikerült. A gyűrűből kijutva azonban még nem jutottak biztonságba. A tatárok üldözőbe vették a kis csapatot. Váltott lovakon nyargalva igyekeztek a végzetes csatatérről minél messzebb. Most minden a gyorsaságon, a lovak teljesítőképességén múlott. A király számára minden bizonnyal több tartaléklovat is biztosítottak, azonban ez sem volt elég. A fáradó, kidőlő lovak helyett a kíséret főúri tagjai tartaléklovukat, majd saját lovukat adták át az uralkodónak, s így a ló nélkül maradók felvették az egyenlőtlen harcot az üldözőkkel. Az önfeláldozás szép példáinak egész soráról emlékezik meg IV. Béla király több oklevele, aki birtokokkal jutalmazta a menekülés segítőit. Az üldözőversenyt végül a király és kísérete bírta tovább, - sikerült egérutat nyerniük. Északnak, a Bükk ren20

V