Kis József (szerk.): Áldozatok itthon és távol. Rezes Józsefné naplója (Miskolc, 2018)
Rezes Józsefné naplója
REZES JOZSEFNE NAPLÓJA Hejőcsaba, 1945. II. 1. Édes Egyetlenem, Mindenem! Forrón szeretett Józsikám! Tegnap volt életem legszomorúbb, legfájóbb napja, 1945. I. 31-én. Azt hittem a szívem szakad meg, mikor láttam felém integető kezedet, láttalak a többi közt haladva. Vérzett a szívem, hogy így, ártadanul elszakítottak, elraboltak tőlem. Úgy szerettem volna odarohanni hozzád, a nyakadba ugrani és soha el nem engedni, de nem lehetett, durván kiabáltak ránk és még egy lépéssel hátrább taszítottak. Aztán egy kis ideig nem tudom, mi történt, mert a fájdalomtól ösz- szeestem. Úgy szerettem volna meghalni, vagy elaludni addig, míg Te nem jössz vissza hozzám. Mikor szabad lett az út, rohantam a Gömöri- re, hogy még egyszer lássalak. Onnan is elzavartak, pedig már a vagonok mellett voltam és nevedet kiabáltam, amikor jött az őr, hátba vert és puskatussal zavart el. Nem hagyták, hogy elbúcsúzzunk, hogy még egyszer megöleljelek és erős karjaidba simuljak. De talán még jobb is volt így, mert nem tudtam volna elszakadni Tőled a közeli válás pillanatában és talán belehaltam volna, ha látom könnyes szomorú szemedet. Elvittem magammal minden apróságot, miket felírtál, s míg itthon voltam, sütöttem Neked pogácsát éppen 100 darab volt, készítettem még hozzá egy kis ennivalót és fájó szívvel mindent vissza kellett hoznom. Már nem adhattam oda, mert a gonoszok nem hagyták, elzártak Tőled. Már rám borult az este és én ott álltam megtiporva, testben és lélekben összetörve. Képzeletben láttalak, mint helyezkedsz a vagonban és hogy próbálsz megbarátkozni a rideg börtönszerű falakkal. Minden reményt feladva, hogy még egyszer lássalak, elindultam és végigzokogtam az utat. Valósággal beestem a lakásba és sokáig nem bírtam megszólalni. Elfogyott az erőm, a hitem szomorú árvaságomban. Borzasztón fáj, ha arra gondolok, hogy esetleg engem hibáztatsz, és azt hiszed, nem jártam el elég lelkiismeretesen. Szeretném, ha a szívembe láthatnál és megéreznéd, hogy mindent megtettem, kértem könyörögtem, térdepeltem ahol segítséget kértem. Értsd meg Szivecském, ha azt mondták volna, hogy csak úgy maradhatsz itthon, ha én az életemet 13
