Kis József (szerk.): Áldozatok itthon és távol. Rezes Józsefné naplója (Miskolc, 2018)
Függelék - Kisida Ferencné: Édesapám emlékére
jén szóbeszéd lett, hogy többen haza jutottak a szovjet fogságból. Édesanyám, amint megtudta, hogy érkeztek haza túlélők, mindig igyekezett felkeresni ezeket az embereket, hogy Édesapám felől érdeklődjön. Végül a diósgyőriek — akik Apámmal együtt voltak a rabságban — igazolták, hogy Édesapám 1945 áprilisában meghalt. így még lesújtóbb, hogy Édesanyám tizenhárom hónapon keresztül hiába reménykedett és várt haza a férjét... Mérhetetlen fájdalommal, de csodálatos lelkierővel búcsúzik, csalódását, dühét a történtekért a Napló sorai őrzik. Idegrendszere szinte felmondta a szolgálatot, összeomlott a borzalmas hír hallatán, de az életnek mennie kell tovább __ Gondoskodnia kellett magáról és rólam — aki már féléves voltam — ez adott neki új erőt, nem hagyhatta el magát. A munkába és a hivatalos ügyek intézésébe menekült. Kérvényeket és igazolások sorát kellett megírnia, hiszen hivatalos értesítést sehonnan nem kapott Apám elhurcolásáról és haláláról. Jegyzőkönyvben tanúk előtt kellett vallomást tennie, hogy sem O, sem Édesapám nem voltak nyilas, vagy fasiszta szervezet tagjai, nem rendelkeznek magyar-német kettős állampolgársággal, „SS” alakulatnál szolgálatot nem tejesítettek. Gyakran kellett igazolnia Önmagát, hogy hűségesen és nagy odaadással építi a népi demokráciát — ami minden volt, csak nem demokrácia. Önéletrajzok tucatját kellett megírnia: pl. nyugati országgal nincs semmi kapcsolata, nincs vagyona, nincs kulák vagy osztályidegen rokona, vagy milyen társadalmi munkákban vett részt. Ezek szükségesek voltak a további életünkhöz. Próbált mindenképp beilleszkedni és elfogadni az új rendszert. Sokan voltak így ezzel azokban az időben. Nehéz évek voltak — különösen az ötvenes évek - özvegyen, gyermekkel, mert Édesanyám többé nem ment férjhez. Ami Édesapámmal történt, arról nem beszéltünk, nem beszélhettünk idegeneknek — mert magyarázni kellett volna — hiszen ártatlanul nem visznek el embereket. Őszintén véleményt nyilvánítani sem volt szabad, jobb volt csendben maradni. Anyai Nagymamám, akivel együtt éltünk, hívő református volt, templomba jártunk. Édesanyámat emiatt megfenyítették a munkahelyén, mert ez is tiltott volt. 1949-től Miskolcon, a Mezőgazdasági Igazgatóságon dolgozott, mint adminisztrátor, 101
