Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)
Misszionáriusok a teherautókon
jele2te a fordulat irányát. Mint fogalma2ott: „Az elvtársak hirdessék mindenütt, hogy a válas2tások első eredménye a kommunista gyŐ2elem. E2t a gyŐ2elemtudatot vigyék ki mindenhova, a2 utolsó faluba, a legkisebb Ü2embe, mindenüvé, ahol dolgo2Ók és kisemberek vannak, e22el fogják megerősíteni a Kommunista Párt befolyását.”201 Ám a gyŐ2elemtudat erősítésével a párt miss2Íonáriusainak már nem a látens s2ÍmpatÍ2ánsok megnyerése volt a legfontosabb feladatuk, his2 a politikai hatalomért folytatott harc kérdését Rákosi eldöntöttnek nyilvánította: „A Kommunista Párt politikai és S2erve2eti fölénye a legkÖ2elebbi es2tendőkben foko2ottan fogja ére2tetni hatását, tekintet nélkül a válas2tási aritmetikára.”202 Ebben a hely2etben a pártmiss2Íó is új értelmet kellett kapjon, s Rákosi a2t, ha váz- latosan is, de meg is fogalma2ta: „E2ért a2 öss2es felsorolt tennivalók és feladatok mellett a döntő feladat a2, hogy a2 elvtársak a Kommunista Párt gyŐ2elmi tudatát plántálják bele ne csak párttömegeinkbe, de a2 ellenség tömegeibe is.”203 E2 a2 új feladat leginkább a falusi és még inkább a falujáró kommunistákra vonatko2ott, his2en a Kommunista Párt falupolitikája irányításáért felelős S2Íkra Sándor is általános jelenségként rög2Ítette a gyŐ2tes válas2tások után is a falusi pártszerve2etek „elszigeteltségét” a helyi társadalmakban. A falusi pártszervezeteket és a falujárókat arra szólította fel, hogy elszigeteltségük feloldásával egy időben a nép ellenségeit szigeteljék el, szüntelenül támadják, megfelelendő a Rákosi által meghirdetetett ellentámadás politikájának.204 A falujárás tehát új feladatokat kapott. Ez a kurzusváltás a terepmunkásokat felkészületlenül érte, s ahol ez tudatosodott is, a központi akarathoz képest jelentős késéssel történt. A falujárással főállásban foglalkozó Osvát Klára a nagy falujáró-válasz- tási kampány elmúltával, 1947. december elején jutott el először Borsodba, hogy ellenőrizze a területén folyó helyi munkát. Tapasztalatai lesújtóak voltak: „A falujárást Miskolcon és Diósgyőrben most először néztem meg alaposabban és a következőket tapasztaltam: Általános hibák 1. A falujárás politikailag kb. 1 évvel el van maradva. A falujáró vezetők, a csoportvezetők, a falujárók nem látják, hogy a falujárás politikai 201 Rákosi Mátyás. A fordulat éve. 298. p. 202 Uo. 295. 203 Uo. 299. 204 Szikra Sándor: Pártszervezés falun. Szikra, Budapest, 1947. 93