Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)

"Tízezer új falukutató" (Falujárás a koalíciós korszakban, majd a proletárdiktatúra első éveiben)

A tömegesedő párt vezetése számára komoly kihívást jelentettek a meggyökereztetésük elé vidéken is tornyosuló nehézségek. A Magyar Kommunista Párt 1945. május 20-21-i országos értekezletének határozata a politikai helyzetről és a politika feladatairól így fogalmaz: „A felszabadulást megelőző 25 esztendős reakciós elnyomás következtében a magyar kommunisták zömének nem volt módjában elsajátítani Marx, Engels, Lenin, Sztálin tanításait. A párt gyorsan magához vonzotta a magyar dolgozók legjobbjait, de ezek kommunista szellemben való átnevelése, fegyelmezése és összefogása még a jövő feladata. (...) A fegyelmet minden eszközzel fokozni kell. E feladat gyors megoldásának egyik feltétele, hogy a pártvezetőség összeköttetése a legkisebb falusi szervezettel is helyreálljon, működjön.”145 A határozatból nem az érdekes a történész számára, amit célul tűz ki, amit meg kíván valósítani. Inkább az a párthelyzet-jelentés fontos számunkra, amit a határozat szövege ad. Eszerint a párttagság zömének a nagy tagtoborzás megkezdése előtt fogalma sem volt a kommunista ideológiáról, arról, amit a Párt aktuálisan annak tartott. A párttagság fegyelme nem tükrözte a párt szervezeti szabályzatában leírtakat. Nem létezett kapcsolat „a legkisebb falusi szervezetek” és a pártvezetés között.

Az a pártkép, amit a sztálini Rövid Tanfolyam üdvtörténete, valamint az antikommunista összeesküvés-elméleti szakirodalom hagyományozott ránk, a korszerű történelemfelfogásban tarthatatlan. A mitikus — mitikus, mert sosem adatolható — TERV alapján fegyelmezetten és hipercentrali- záltan tevékenykedő Párt és annak képe semmiféle tudományos igényű történelmi megközelítésben nem állja meg a helyét.146 A párt — melynek mindig igaza van, vagy mindig téved — és annak képe mint monolit egész, absztrakcióként is elfogadhatatlan.

Talán nem véletlen, hogy a magyar kommunisták pártja és annak vidéki kommunikációja mindennapi történetéről (is) szóló, általam használt források sosem voltak a vonatkozó párttörténetírás frekventált forrásai. Az itt használt és bemutatni kívánt források elhanyagolása a politika-történetírás sajátos politikatörténete szempontjából érthető. Ezek a források egyáltalán nem voltak beilleszthetőek a Pártról szóló üdvtörténetbe, sem annak „el- lentettjébe”. Emellett oka lehet forrásaink eddigi elhanyagolásának az is,

145 Rákosi Sándor — Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt határozatai 1944—1948. Kossuth, Budapest, 1967, 82. p.

146 A Nagy tervre és a kommunizmus historiográfiáira ld. Kende Tamás: A Nagy Terv, avagy kik azok a kommunisták? Beszélő, 8. évf. 2003. 12. 52-64. pp.; uő: A szükségszerűség felismerése. Kísérletek a párttörténet újraírására: a szovjet példa. Beszélő, 7. évf. 2002. 12. 59-67. pp. vö. uő: The (anti-) Marxist Geistesgeschichte of Party Histories in Eastern Europe. Storia della Storiografia, 2012.

66