Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)

A szervezettség legfelső foka (Adatok a kommunista párttagság kérdéséhez)

Hiszen „az elvi kérdés más, mint az illegalitásban volt. Akkor kapacitálni kel­lett a szimpatizánsokat, ma meg kell rostálni. Az a probléma, hogy kit kihagy­ni, nem az, kit felvenni. A párt megrohamozása óriási. Milyen legyen a maga­tartás felvétellel kapcsolatban? Ez a legdöntőbb kérdés, ami az organizációt illeti. Senki nem gondol arra, hogy minden jelentkezőt felvenni, de ugyancsak hiba volna becsukni az ajtót.”70 Az is közismert tény, hogy a kommunista párt 1945 tavaszától 1947 végéig gyakorlatilag egy szünet nélküli tagtoborzó kampánnyal kommunikált a társadalommal. A 30.000-re taksált márciusi párttagság „a párt szilárd gerinceként” definiálódott.71 Ezen időpontot követően a Magyar Kommu­nista Párt a legnagyobb tömegpárttá kívánt válni, melyhez minden eszközt megragadott. A párt belső kommunikációs eszköze, a Vártmunka igyekezett is az új kurzust a párt „szilárd gerincével” megértetni. Az 1945. július 1-i számban arra szólította fel a pártmunkásokat: „Gyorsítsuk fel a tagfelvételt”. A hagyományos párttagsággal szemben támasztott „komoly formális és mo­rális feltételeket” nivelláló új kurzust magyarázó cikk szerzője szerint a tag­felvételkor „véget kell vetni a tagfelvételnél észlelhető irodatiszti szellemnek (...) ne legyen a tagfelvétel akadályverseny a falusi ember számára!”72 Az irodatiszti szellemtől szabaduló pártvezetés 1945. május 24-én foglalkozott először a tagdíjakkal. Addig nem volt megállapított párttagsági díj, csak önkéntes hozzájárulás. A magát leninista pártként meghatározó MKP-nak ez ügyben is gyors, elvi jelentőségű döntést kellett hoznia. A Központi Vezetőség Titkárságának 1945. május 24-én a nyolcadik napi­rendi pontja volt a tagsági díj kérdése: „A Központi Titkárság a következő tagsági díjakra vonatkozó javas­latokat fogadta el: Havi 500 pengőn aluli fizetéseknél havi 2 pengő Havi 500 — 1000 pengőig terjedő fizetéseknél havi 5 pengő Havi 1000 — 2000 pengőig terjedő fizetéseknél havi 10 pengő Havi 2000 pengőn felüli fizetéseknél havi 15 pengő A tagsági díjon kívül minden szervezetben a jobban kereső tagok ön­kéntes adományt szogáltassanak a párt számára. Az önkéntes adomány ™ PTIA 274. f. 2. cs. 11. őe. 6.1. 71 Habuda Miklós-Rákosi Sándor: A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt munkás­összetételének alakulása 1945-1948-ban. Párttörténeti Közlemények, 1976. 3. 43. p. 72 Szőnyi Tibor: Gyorsítsuk meg a tagfelvételt! Pártmunka, 1945. július 1. 42. p. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom