Kende Tamás: Az intézményes forradalom. Adatok a kommunista párt kulturális és társadalmi történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1945-1956 (Miskolc-Budapest, 2014)

Az intézményes forradalom intézményének élete. Pártélet az ötvenes években

tömegeket is mozgósítani, új párttagok toborzásával is megpecsételni az új társadalmi-politikai szövetséget. Mint a párttagság számának alakulásáról szóló adatok mutatják, ez az új szövetségi politika a helyi társadalmakban megbukott. A főként vidéki, falusi pártmunka megjavítását célzó adminisztratív intézkedések, határozatok és határozati javaslatok egyre gyakoribbá válása is e kudarcot jelezte. A pártközpont új és újabb adminisztratív, szervezési módszerekkel igyekezett megfelelni az új szövetség politikájának. Hol kádereket küldtek a járásokba (1954-ben), hol a külső káderek gyökértelenségét okolták a párt vidéki népszerűtlenségéért (1955-ben).424 A paraszt felé való nyitás minden dokumentum legfőbb motívuma volt. Az új kurzus által megcélzott új szövetség kudarca mind a helyi, mind a központi pártvezetésben megerősítette azt az igényt, hogy visszatérjenek a jól ismert, rutinná vált régi kurzushoz. A vidéki pártszervezésben, pártpolitikában ez 1955 legelején bekövetkezett. A január 26-i PB ülés megállapította, hogy az 53-as fordulat kezdeti eredményei ellenére zavarossá vált az iránymutatás és az irányítás a falusi pártszervezetekben, „megnövekedett a kötelezettségüket nem teljesítő dolgozó parasztok száma, lazult az állam- polgári fegyelem.”425 Ekkor a parasztok felé való nyitás újabb központi — falupatronázs — kampányt jelentett, mintegy visszatérve az öt évvel korábbi politikához. Az intézményes forradalom intézményes kiigazítása magát a legfontosabb intézményt: a pártot veszélyeztette. Mint Rákosi fogalmazott az 1955. január 26-i PB ülésen, a parasztok felé való legújabb nyitás elkerülhetetlen, különben „kihal a párt.”426 A párt nem halt ki, s a kiigazítás kiigazítása eredményeként megállni látszott a többéves visszaesés. A párt nem halt ki vidéken, csak épp fokozatosan elhalni látszott. Ezen az új adminisztratív ötletek, kampányok már nem segíthettek.

Az ötvenes évek kampányszerű vidéki, falusi pártszervező, pártépítő munkája igen hamar elérte a lehetőségeinek határát. A falu eszmei, ideológiai szocializálása, kommunizálása az állampárt parasztpolitikája mellett a falujáró jelentésekben is visszaköszönő kölcsönös bizalmatlanság miatt egyre inkább lekerült a napirendről. Ahogy az egész társadalom esetében is történt. Az át- és kinevelést fokozatosan átvették az állami, gazdasági adminisztratív kényszerintézkedések. A szocialistának nevezett iparosítás, a „modernizáció” gazdaságpolitikájának lett része a párt parasztpolitikája és a hétköznapi pártmunka a magyar vidéken. E gazdaságpolitika — vö. állam424 MNL. MÓL. 276. 53. 195. őe. 9-13.; 276. 53. 213. őe. 2-12.

425 MNL. MÓL. 276. 53. 213. őe. 26-43.

426 MNL. MÓL. 276. 53. 213. őe. 12.

200