Bánkuti Imre: A Rákóczi-szabadságharc történetének dokumentumai 1705 (Miskolc, 1990)
Dokumentumok
Méltőságos Fejedelem nékem nagy Kegyelmes Uram. Nagy alázatossan jelentem Nagyságodnak, nagy Kegyelmes Uramnak, ezelőtt való 1697-dik esztendőben Tállya várossában lakozó Komolya Ferenc uram, ugyan őkegyelme házánál elsőben is borral engemet megrészegítvén, úgy annyira Kegyelmes Uram, hogy elmémen is nem voltam, azon részegségemben maga jószágát jószágomért megcserélte, mely cserét Kegyelmes Uram, másnap megjózanodván megbántam, és őkegyeimét becsülletes emberek által requirá1tattam, hogy azon részegségemben közöttünk levő alku múllyon el, de őkegyelme Kegyelmes Uram, nem annuált annak, hanem abban az időben Kegyelmes Uram, őkegyelme az Nemes Szepesi Kamarának szolgája lévén, annak az erejével tállyai Nyirjes nevű két darab széleimet hatalmasul elfoglalta, mely szőlőkért Kegyelmes Uram fizettem 902 forintot és 72 pénzt, az mellyet is Kegyelmes Uram, mind ez óráig nagy injuriámmal őkegyelme bírja. Folyamodván annak okáért Nagyságod természet szerint való fejedelmi kegyelmességéhez felül deciaráit Homolya Ferenc uram az Nemes Kamara által elvétetett két darab szőlőim végett, méltóztassék kegyelmessen Nagyságod az nemes vármegyére egy parancsolatot adatni, hogy őkegyelme s közöttem lévő dolgunk revidiáltassék, és Kegyelmes Uram, vagy szőleim, vagy pénzem őkegyelme által restituáltassék. Mely az Nagyságod fejedelmi kegyelmességét életem fodtáig nagy alázatossan Nagyságodnak megszolgálni el nem mulatom. Várván ez iránt Nagyságodnak nagy alázatossan fejedelmi kegyelmességét. Nagyságodnak alázatos szolgája Diószegi András. /Külső címzés:/ Az Méltóság Fejedelem Felső Vadászi Rákóczi Ferenc Kegyelmes Uramhoz, nékem nagy Kegyelmes Uramhoz Qnagyságához nagy alázatos instantiám. /Rávezetve a határozat:/ 111. Nemes Zemplény vármegyének inti- máltatik, ezen instans és Homolya Ferenc közt az belől specifi- cált szőlők iránt forgó differenctiát auditis utrisque partibus^ igasságossan igazíttsa el. Agriae die 6. Aprilis anno 1705. F.Rákóczi m.p. Sigismundus Jánoki m.p. Paulus Ráday m.p. Eredeti. OL G.19. RSZL II. 2.f. 63