Bánkuti Imre: A Rákóczi-szabadságharc történetének dokumentumai 1705 (Miskolc, 1990)
Dokumentumok
a megírt törvények és juxta Titulum 82. Partis 2. ac Articulus 105. Anni 1647. ac Pars 2. Titulus 2. szerint. Alázatosan reménkedem azért Nagyságodnak mint Kegyelmes Uramnak, így lévén a dolgok, s ezeket kegyelmesen megfontolván Nagyságod, megtekintvén az én árvái állapotomat, sem atyám, sem anyámrul semmi jót nem bírván, Istenért tart Olchvári Ferenc sógor uram és felesége, Zákány Ersébet nénémasszony, ókegyelmek táplálnak, ruháznak és taníttatnak, ökegyelmek is penig, minden javok felpraédál- tatván, magok is nagy szükségben vágynak, és az én megírt módon való injuriáltatásomat s neveletlen koromban való megkárosíitatásomat így értvén, azon Sajőszegedi egész falumat malmával s minden pertinentiáival, és Istenfölde nevű földemet és ónodi korcsmámat említett Borsné asszonyom kezéből, amennyiben törvényesnek ítíl- tetik, minden hasznok vételével s hasznaival, nem obstálván a mostani hadakozó idők, sem egyéb juristitium, Borsod vármegyei viceispán, szolgabírák és eskütt uraimék által kivétetni, és kezemhez s atyámfiai kezekhez adattatni méltóztassék. Mely Nagyságod grátiáját, Isten felnevelvén, alázatossan meg igyekezem szolgálnom Nagyságodnak, kegyes válasszát elvárván. Kegyelmes Uram Nagyságod hűv szolgácskája Zákány István. /Hátlapon:/ Méltóságos Felső Vadászi Rákóczi Ferenc Fejedelem Kegyelmes Uramhoz önagyságához alázatos supplicátiőm etc. /Rávezetve a határozat:/ 11. Amely vármegyében ezen jószágok találtatnak, hitelessen arrul a nemes vármegye informállyon. Ex Castello Kis-Tapolcsán. Die 14. Januarii anno 1705 . F. Rákóczi m.p. Joannes Pápai m.p. Eredeti. OSZK Kt FH 1389/4. Pag.9-10. 1. a hűtlenségi per alatti, ürügyül felhasznált 2. mely örökösen való eladás kamarai levélre őfelségétől királyi jóváhagyást királyi adományozással együtt nyervén 3. fele arányban osztályképpen örökölhetett az 1659. évi 104. törvénycikk erejénél fogva, 4. a Hármaskönyv első része 9.címe ellenében, 5. királyi jóváhagyás és a királyi adományozási jog, 6. ámbár minden korlátozás nélkül adatott volna is, mint viszályos ellentéttel felette terhes birtok adományozása, 7. jószágok is a (birtokolás ideje) közben beszedett terményekkel együtt a rosszhiszemű birtokosok és örököseik kezéből, 23