A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 125 éve (Miskolc, 2004)
Dobrossy István: Az ipar és kereskedelem állapota, újjászerveződése a Kamara Borsod megyei területén (járásaiban) és a megyeszékhelyen 1944-1946 között - A Kereskedelmi és Iparkamara adatgyűjtése és kimutatása a kis- és középüzemi vállalatokról
el.) Figyelmet érdemel Minnich Miklós gőzmosodája, ami napi 5-6 tonna ruhaanyag tisztítását és festését végezte. A háború előtt 55, utána 40 munkása volt, 1945-ben az orosz katonai kórházak mosodai igényeit egyedül képes volt kielégíteni. (A mosás, még akkor is, ha jelen esetben vegytisztító volt, hagyományosan nem volt képesítéshez kötött ipar, s a gyáripar közé sem sorolható. Az egyetlen példának tűnik a középüzem fogalmának meghatározásához.) Középüzem kategóriába volt sorolható a háború előtt az 50-60 alkalmazottal dolgozó Szilágyi János, aki mai fogalmaink szerint épületgépész volt. A háború után közvetlenül, az újjáépítés megkezdése előtt az építőiparban foglalkoztatottak száma lényegesen csökkent. Az ő esetében a kisvállalkozás 8 főt foglalkoztatott. Az építőiparban hasonlónak vagyunk tanúi a Feldmann, a Potenga és a Bak cégek esetében is. Miskolchoz képest hiányosnak tűnik Diósgyőr anyaga, hiszen mindössze Boda László cipész (8 fő) és Mészáros Istvánné fonoda üzeme (10) jelenik meg a kis- és középüzemek sorában. Más képet mutat azoknak az ipari üzemeknek a listája, amelyek termel- vényeiket továbbadják viszonteladóknak. így jelenik a 18 üzem között a Vulkán Oxigéngyár Rt. (12 fő), Fekete István tésztaáru gyára (18 fő), a FEFA gyermekjáték-készítő üzem (45 fő helyett a háború után 6 fővel), Stangl Károly malomüzeme (16 fő), Horváth Pál cipőkészítő (3 fő), Kun Lajos vasáru- és rézbútor gyára (60 fő helyett a háború után 5 fő), valamint a Városi Téglagyár Rt. (100-120 fő helyett 42 fő).76 Nemcsak közvetlen, polgári értékesítésre, hanem feldolgozók kiszolgálására is épült, ill. termelt Marinov Jordán sütőüzeme (13 fő), Fülemüle József kötőüzeme (2 fő), a Szilágyi és Diskant gépgyár (50 fő), Varga Ferencné kötödéje (6 fő), Blechner Lajos fehérnemű üzeme (2 fő), a Gázgyár (40 fő), a Miskolci Öntöde és Gépgyár (4 fő) Schön Dezső tésztagyára (15 fő), Fekete Pál nyomdája (57 fő), és a Barva-testvérek malomüzeme (54 fő). Diósgyőrben Riskó Anna volt a tulajdonosa annak a kötődének, amely 5 főt dolgoztatott. Ennyi volt tehát a miskolci és a diósgyőri ipartestület területén működő kis- és középüzemek, vagy gyárak száma 1945 elején. A felmérés azt is tudakolta, hogy mennyire üzemképes, tehát a háború előtti teljesítményének hány százalékát képes biztosítani egy-egy cég. A gyárnak minősülő, s a hadi- termelésbe bekapcsolódott üzemek teljesítménye a 90%-os, de a túlnyomó többség 20-30%-os teljesítményre volt képes. (Pl. a Szilágyi és Diskant Gépgyár, amelynek jelentős részeit a németek felrobbantották - gépműhely, csőtelep -, de a Standhaft nyomda gépeit is a németek hurcolták el. 100%-os 76 A jelzet, igen jelentős eltérések a foglalkoztatottak számában egyrészt a zsidó-származású tulajdonos gettósításának következményei, másrészt az építőipar ekkor még felhalmozott, s az újjáépítésben fel nem használt készleteinek, amelyek a létszám leépítését tették szükségessé. 130
