Kazinczy Ferenc: Tövisek és virágok. Széphalom, 1811. - Kazinczy Könyvtár, Hasonmás kiadás (Miskolc, 1986)

tek felette; mert (úgy mondják) ott az Epigrammai Múzsa nem karczol, — pedig neki csak az szabad — hanem vad csapással sújt. 'S kit, oh kit sújt! — a' Publicumot! melly ne'ki tiszteletét kívánhatja, *s azt szorosan meg is kívánja. — A' kis Fejes elpirult — salva res est! nem teszi tóbbé; remélni lehet javulását. De csak ez eggyszer! csak meg ez eggyetlen-eggyszerl! — Osztán ö azt mondja, hogy ô nem bántja azt a' tiszteletes Publicumot, melly íénntebb van mint'hogy elérhessék nyilai; ö egyedül azt a' tiszteletre még nem méltó, maga Publicumát érti és sérti, melly a' ch betű' hangját kimondani, a' Themiszto,cleszt elsyllabizálni nem tudja; melly az Ó Quae maribus solum forma sovány, 's féló hogy egyszersmind savatlan, elementáris Epigrammájira szorul. O, és az a' kinek Ö ezeket sugallá, a'magok verseiket daróeznak 's olajnak nevezték. A' kik daróezon 's olajon kapnak, azok, a' kik eggyikére 's másikára szorulnak, nem vehetik rossz nevén, hogy darcicz- és olajvevőknek mondattatnak; a'ki pedig a Krajnyai Vásárban nem Vevő, hanem csak Néző, túl van minden hántáson. Még eggy-