Trefort Ágoston önéletleírása (Sátoraljaújhely, 1991
több más könyvet Indiáról, s közel voltam ahhoz, hogy a szanszkrit nyelv tanulására adjam a fejem. Áprilisban Pepivel Sályban 41 voltam, ahol elszántuk mágiánkat egy negyedéves folyóirat kiadására. Ezen az utazáson történt, hogy beszédbe elegyedtünk a házasságról is, s ő azt mondta nekem, hogy feleségül kellene vennük a Rosty-családból származó két lányt. Akkor még nagyon keveset tudtam a Rosty-családról; igaz, tudtam arról, hogy Ecksteinékkel rokonságban vannak, s tudtam még a papa zeneszeretetéről is, de mivel Pepi mind a lányokat, mind a családot nagyon dicsérte, úgy gondoltam, meg kell fontolni a dolgot. Nemsokkal erre ismeretségbe kerültem a papával, s éppen egy, a Műegylet által tartott árverésen láttam a lányokat is, akik még nagyon fiatalok, noha igen csinosak voltak. A nyár folyamán a negyedéves folyóirat terve is beérett, melynek első száma vagy december végén, vagy nem sokkal rá az új év elején jelent meg "Budapesti Szemle" 42 néven. Szeptemberben Szalayval Sályban voltunk Pepinél, ahol megírtam "Az anyagi