Hőgye István: Zempléni históriák II. 1849-1950. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 2. (Budapest - Miskolc, 1989)
10. A TOKAJI CSIZMADIÁK KÉRÉSE TAGTÁRSUK MEGBÜNTETÉSÉRE 1855-BEN Tekintetes Közigazgató Cs.Kir.Főszolgabíró Úr! Alázatos folyamunk tekintetéért bátorkodunk megjelenni kegyes színe előtt ezen okokért t.i. hogy csizmadia mívesi céhünkbe találtatván egy oly tag úgymint Vámosi Károly, ki az Társulat ellenére több ízbeni megfeddések után is gyakorolván az rossz míveknek iminnet-amonnat lett felszedéseket, s közöttünk a Társulat gyalázatjára és a publicum kárára árulgatja. Amelyekért Céhbiztosunk Tekintetes Prámer Antal Úrnak velünk lett ülésében megintetvén, s mégis ellenünkre gyakorolván. Miután a legközelebbi péntek napi áruló helyünkön hites céhmestereink ügyeskedve fel vizsgálván míveit, s azok közül tetemes hibás részeit elfoglalván az erántai törvény szolgáltatásig, de midőn az helybeli bíróság eleibe terjesztetvén okait, imé folyamodásit mutatván elő, melyben hamis kitételeit nyilvánosítván ezekbe, hogy Ökigyelme kéntelen ezen tettekkel, mivel szemei gyengék és hogy anyagokat nem kaphatni városunkban, melyek mind helytelen panaszok, mert hogy állítja szeme gyengeségét nem helyes, mivel még eddig segédszem nélkül dolgozhat ha akar, ha pedig nem lát, szolgál a Céh segéddel, mellyel elő viheti mívelkedéseit. Más panaszra, hogy anyagokat nem szerezhet, az sem helyes, mert valamint a több Tagok, kiket helyben vagy vásárokban tetszése szerint szerezhet, s csak egyedül az ellenszegülést tüntetvén ki, mely végett esedezünk a Tekintetes Császári Királyi Főszolgabíró Úrnak kegyes színe előtt, hogy venné tekintetbe ezen nyughatatlan fejű Tagunknak helytelen tettét és közbenvetése által arra bírni, hogy az ily rossz míveknek gyalázatos árulója ne légyen, mely által a már harmadik századra menő virágzatunk ez jelenben meggyaláztatnék. Méltóztasson a korai rendelet 103-dik paragrafus tartalma szerint ügyét elhatározni és így vélünk kibékéltetni ne terheltessen. Mely alázatos folyamunkra tett kegyes válaszát elvárván vagyunk a Tekintetes Közigazgató Főszolgabíró Úrnak alázatos szolgái a Tisza-Tokaji Nemes Csizmadia Céh. Tokaj, Február 6. 1855. (Zemplén megye Levéltára, Tokaj ir. 377/1855.) KÉRDÉSEK: Mit tudsz a céhekről, manufaktúrákról? Kik a "kontárok", a szövegben szereplő tag kontár -e?