Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)

18. ZEMPLÉN MEGYE HATÁROZATA A GONOSZTEVŐK ELLEN 1621-BEN Mi egész Zemplén Vármegye Nemesség kicsinytől fogva nagyig. Adjuk emlékezettel, hogy mi egyenlő akaratból és értelemből adtunk tel­jes hatalmat az Nemzetes Butkay Istvánnak Vice Ispánunknak, úgy mint Magistrátusnak, Wékey Ambrusnak, Bánóczy.Miklósnak, Goboczy Mihálynak és Botfaluy Mihálynak, szolgabíráinknak és a melléjük tartozókul rendelt esküiteknek, mint a mi ítélő bíráinknak. Hogy az ő hivataluknak mineműségénél fogva mind az urak és nemesek job­bágyságiban személyválogatás nélkül az mikor hozzáérkezhetnek és akarják egyenként vagy közösen együtt kirendelni, kimehessenek, és minden falut és várost meglátogatván mindenféle gonosztevőket körözéssel kinyomozván úgy mint orvokat, tolvajokat, lopókat, or­gazdákat, gyilkosokat, paráznákat, gyújtögatókat, útállókat, fosz­tókat, ördöngösöket, boszorkányokat, bűbájos babonásokat, eret­nekeket, szitkozódókat és kik az Istent káromlottak avagy káromla­nák,és mindenféle gonoszságban eljövóket minden negyed részében az esztendőknek az 1448. évi törvényeknek 50. cikkejében foglal­tak szerint igen szorgalmatosan kikeressenek, és ha efféle gonosz­ságnak nemes emberre, akar férfi, akar asszonyi emberre a vizs­gálat során bebizonyosodnék, tehát azt az Vice Ispán mint hatóság szóval és tettel a szolgabíró által az először tartandó tiszti­szék avagy vármegyei közgyűlés elé személyes megjelenésre idézze. A tanúvallomás mellé, és megtartván a gyanúsított és beidézett személy melletti tanúskodó felet is, a második Széken avagy gyű­lésen országunknak törvényei és régi határozatai szerint törvény szolgáltassák, és nem használván a nemesi előjog, hadiszolgálat sem mindjárt megfogathassanak. És az Magistratus, az mit az or­szág törvénye néki hoz, hajtsa végre az törvényt. Ha pedig el­futna, elszaladna, avagy idézésre meg nem jelenne, mindjárt kö­röztessék és a körözvény erejénél fogva országunk törvénye sze­rint mindenütt kergettessék, megfogattassák s azon Magistratus kezébe adattassák, melyet mi élénkbe hozván az Magistratus meg­büntettessék. Ha pedig paraszt ember találtatnék nyilvánvaló go­nosztevőnek, hasonlóképpen mint az Nemes személyekben, akár fér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom