Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)
74. A ZEMPLÉNI SVÁB TELEPESEK PANASZÁRA KIKÜLDÖTTSÉGI VIZSGÁLATI JELENTÉS 1797-BEN Felolvastatott Sáros Nagypatak Városa esedező levele, melyben azt panaszolják, hogy a közöttük lakó svábokra 205 forintból és 38 6/8ad krajcárokból álló adó vettetvén azt rajtok meg nem vehették, azért vagy ennek elengedését, vagy megvételének eszközlését kérik. Felolvastatott Nemes Kaszner András Kamarai Előljáró esedező s egyszersmind pedig bejelentő levele, melyben aziránt tészen tudósítást, hogy a Pataki Újlakosoknak szabadságok ideje e folyó esztendőben júniusban telik ki, a Hosszú-Láziak pedig 1788. júliusában hozatódtak bé, és így ezeknek szabadságok a következendő 1798. esztendőben első augusztusban fog kitelni. Ezért ezeknek az adó alól való felszabadításokat addig kéri. A Rátkai Újlakosok eránt pedig jelenti, hogy azoknak szabadságoknak ideje már kitölt, és az 1795-96. folyó esztendőre már úrbéri szempontból összeírattak. Mely állapotban, hogy a megye nyomós lépést tehessen, és hogy vagy idő előtt adó alá ne tevédjenek, vagy az adó alól ki ne maradjanak, szükségesnek találtatott, hogy mivel a megye a maga útján semmit sem tud, külön-külön mindeneknek szabadságlevele a megyének bémutattasson . Nemes Kaszner András Pataki Uradalmi Előjáró a rátkai, pataki s hosszúlázi sváboknak mikor, mely nap lett bejövetelekről és tíz esztendőbeli szabadságoknak mikor, mely nap való elteléséről megkívántatott táblás tudósítását és rendeléseknek valóságos mását beadta. Mely rendelésekből és tudósításokból világosságra jött az, hogy a pataki új sváb lakosok még 1785. esztendő június 16-án szállottak meg, és hogy már nemcsak a törvényes, de a felsőbb rendelések szerént meghatározott tíz egész esztendőket eltöltötték, ezért meghatároztatott, hogy a reájok kivetett közadó 1795. július 16-tól fizetendő. A rátkai új sváb lakosokat, kiknek tíz esztendei szabadsága lejárt, szintén adó alá vetik. /Zemplén megye Levéltára, Szirmay-Kazinczy-féle históriai iratok,