Hőgye István: Zempléni históriák I. A honfoglalástól 1849-ig. Szemelvények a történelembarátok körei részére - Történelmi füzetek 1. (Budapest - Miskolc, 1986)

dolgot, kit is utolérvén nem sokba múlt, hogy az bélit ki nem vágták, amint most is a vékonyán felül az vágás meglátszik. Azután felvévén a Tanú egy kocsmára az, hol a Káplár volt szállva, ottan sokat kényszeríttettek, hogy adja be katonaságra a kezét, de hogy kedve nem volt, nem akarta beadni a kezét, csákányokkal és kardok lapjával hátul megvervén és megkínozván annyira, hogy sehova nem mehetett, ami abból is kitetszik, hogy az nagy vágás és verés után a Tanút az kemencze mellé vetették. És midőn strázsa nélkül otthagyták, elmehetett volna, hogyha bírhatta volna magát. Kevés üdó múlva ismét visszajöttek a katonák, és akkor erővel ráadták az Mun dért, haszontalan lévén sok reménykedése, hogy tudniillik hagynak néki békét, amert már felesége, gyermekei vannak, s portió fizető ember volna úgyis /úgymond mit csináltok velem, mivel már koldussá tettetek/. Mivel a Tanú maga is benne volt a veszedelemben, tapasz talván jól tudja azt, hogy magával együtt itt Mádon fogadott új katonák közül 4-et eresztettek el fizetésért, úgy mint Poros Istvánt, Koszta Jánost. Szepessy György egy aranyat tett le az Tiszteknek, és mivel az katonák a mentéjét is béitták volt a Tanúnak, azért Szathmáry Mihály fizetett 3 máriásokat. Ötödik Tanú Szopkó György, mádi, 22 éves. Hogy hány új katonát fogtak itt Mád városában, bizonyosan nem tudja, hanem azt tudja, hogy Dózsa Istvánt és magát is, portió fizető embereket, erőszakosan vitték el. Amint hogy egy alkalmatossággal két kerékszegen elveszvén gondolta azt, hogy ha valaki ellopta is, a kocsmába vitte, és ottan béitta. Kocsmánkint kereste a maga kárát, a többi között Báró Orczy Úr Ö Nagysága kocsmájára bemenvén kérdezkedni, akadott egy jóakarója, ki is ottan serezvén kínálta a Tanút is, mivel e Tanú e sok járásban megfáradott, szomjúhozott, minthogy nem is sok volt a korsóban, egyszerre felhajtotta a sert, azt megiván azon jóakarója megint többet akart hozatni, de a Tanú nem engedte, minthogy sietett, és másutt is akarta maga kárát keresni. Azonban midőn ki akart jönni a nevezett kocsmárul, hallja, hogy muzsikaszóval táncolva, kurjongatva az ablak alatt jönnek az verbováló katonák, akkor megszólítja ezen jóakarója mondván: ne menjen ki Kegyelmed, mert odaki majd belékötöznek azok a katonák