Dankó Imre: A Sajó - Hernád-melléki hajdútelepek (Sátoraljaújhely, 1991)

I. A hajdúkról általában

gyok, a kerületei pedig ugyancsak választott főkapitány kormányozta, saját készítésű statútumok alapján. A szervezet demokratikus jellege mindaddig meg is maradt, amíg jelentékeny betelepülés nem bontotta meg a lakosság egységét, amíg a lakosság számának növekedése, a földművelésre való áttérés nem szüntette meg a még ma is kevéssé ismeri hajdú földközösséget, amíg mindezek hatására itt is nem fejlődött ki vagyon- és osztáíykülönbség. A Hajdúkerület egészen 1876-ig fennállt. Területét néhány szabolcsi községgel kiegészítették és belőle alakították meg Debrecen székhellyel Hajdú vármegyét. A kerület életében jelentős esemény volt az, hogy Polgárt 1717-ben, majd egy évszázados pereskedés után, leválasztották a kerületről és az egri káptalan birtoka lett. A szabolcsi hajdútelepeknek kevésbé jó sors jutott osztályrészül. Sem a szabolcsi, sem a Sajó-Hernád-melléki, sem a bihari hajdútelepek nem fejlődhettek önálló közigazgatási egységgé, mert az egyes telepek nem teljes lakossága bírt hajdúkiváltsággal. Ez nagyban gyöngítette őket és nem is tudtak ellenállni a megyék, a nemesek nyomásának. A szabolcsi nemesek érdekeit nagyban sértették a hajdútelepek. Tekintélyes birtokoktól estek el általuk. Ádáz harcot kezdtek a hajdúkiváltságok ellen, segítőtársul a szomszédos vármegyéket is felkérték. Harcaiknak meg is lett az eredménye. 1618-ban még a hat hajdúvárost is Szabolcs megye bíráskodása alatt állónak mondta ki az országgyűlés. Sikerült elérniük, hogy szívós ellenállás dacára, 1635-ben, 1647-ben, majd 1649-ben az országgyűlés a szabolcsi hajdúkat megfosztotta kiváltságaiktól és visszahelyezte őket jobbágyi állapotba. Hasonló sorsa volt a bihari hajdútelepeknek is, azzal a különbséggel, hogy a hajdúkiváltságok elleni mozalmakat jó ideig eredménytelenné tette a független Erdély. Erdélynek határai mentén megbízható, harcokban gyakorlott lakosságra volt szüksége. Amik a székelyek voltak keleten, azok voltak a hajdúk nyugaton. Ennek ellenére itt is észlelhető volt kezdettől fogva a hajdúellenes magatartás. Ezt a hajdúellenességet szépen fejezi ki az 1626-os erdélyi törvény: „a hajdúvárosok, kik hajdúi szabadsággal és némely dolgokban a vármegyék törvényeitől megkülönböztetve vannak és élnek, azok, kiket Bocskai fejedelem elsőben megtelepítvén és nemesítvén, bizonyos szabadságokkal mégis erősített, meg is ajándékozott volt a hazának fegyverekkel való szolgálatokért s azután több fejedelmektül is abban megtartattak és erősíttettek, melyek nevezett szerint ezek: Szalonta, Ürügd, Szentmárton, Tamási, Harsány, Kőrösszeg, Kornádi, Vekerd, Sas,