Nagy Károly - Tóth Péter - Seresné dr. Szegőfi Anna: Régi históriák. Ózd és környéke múltjának írott forrásai. Helytörténeti olvasókönyv - Ózdi honismereti közlemények 4. (Ózd, 1984)

I. RÉSZ - XVI-XVII. SZÁZAD

annitis vezen raytunk, mint az mi tizedünk az menyit tenni. Az egy vágó tehé­nért hét forintot vezen. (Tanuk: Jakab Albert csernelyi biró, 60 éves, Bárius Ferenc jobbágya. Boros György, 55 éves, Bárius Ferenc jobbágya. Porkoláb Mihály, 60 éves, Bárius Ferenc jobbágya.) SÁTA Mi tizedet attunk az Töröknek, azon kivöl szénát és fát hordottunk. Ez ide­igh az tizedben igazán megh tartot, de szénát és fát három annyitis hordat mostan velünk, mint annak előtte. Azon kivül ez eztendőbenis 6 tallért vöt rajtunk bitanghba. Azon kivül ekétis két annyit kéván, mint annak előtte volt. (Tanuk: Salamon Albert sátai biró, 50 éves Fürjes Miklós, 36 éves Eke Lukács, 78 éves, mind Bárius Ferenc jobbágyai.) SZILVÁS 1. Mikor Egren elsőben megh hódolt Sylvás, és az Törökkel végezet, mostan mind adózásunk, mind szolgálatunk, széna és fa hordásunk fellyeb megyén három vagy négy annyival is. Azon kivül az Császár búzáját nem ollyan mértékkel mé­rik, hanem vagyon közel más fél annyi, az kivel mérik mint az igaz mérték vol­na. Annak felette az rót hat búzát és kölest akaratunk ellen közinkben ki ozt­ják és jót veznek érette. Ez eztendőben tallért 14 vöttenek rajtunk. 2. Azt nem értem, mikor alkut megh Syluas az Törökkel, de miolta és ezemet említem, tudom, hogy mind fellyeb fellyeb verték mind adónkat s mind szolgála­tunkat . (Tanuk: 1. Bak Gergely, szilvási főbiró, 60 éves 2. Ágaston Demeter, 32 éves, Bárius Ferenc jobbágyai.) • ÚZD Hallottam az régh emberektől, hogy tizen két forint volt az summánk; Mostan három száz kila búzát adunk minden eztendőben, az széna az előt volt hat sze­kérrel, mostan hatvan szekérrel viszünk. Fát a szerént 60 szekérrel. (Tanuk: Bartha Máté ózdi főbiró, 45 éves Kovácz Balázs, 33 éves, Bárius Ferenc jobbágyai.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom