Nagy Károly - Tóth Péter - Seresné dr. Szegőfi Anna: Régi históriák. Ózd és környéke múltjának írott forrásai. Helytörténeti olvasókönyv - Ózdi honismereti közlemények 4. (Ózd, 1984)

I. RÉSZ - A JOBBÁGYOK ÉLETE A XVII-XVIII. SZÁZADBAN

Bolyok helységébe, most leg közelebb mult 28-án halt meg Kónya János, ez már régen betegeskedik, a' cholerának némely jelei mutogatták rajta magokat, ez is már egy ízbe, jelessen 24-én, hogy ott voltam, akkor magam is tapasztal­tam, hogy könnyebben volt, de genge ember lévén, magára nem vigyázott, 's meg is halt. Egyébb eránt most már beteg egy sints, ha tsak ezután még elő nem ad­ja magát. Sikátorba tsupán egy ember halt meg, ez is oda kapta Heves vármegyébe a' nyavalyát 's a' mint fel jött július 20-án ide haza Sikátorba, kivel a' me­zőben (mint hogy be nem bocsájtották) el érte, 's kivel meg is halt, több, hála Istennek, nem is volt ezen pusztító nyavalyába. Domaháza helységébe pedig azolta, hogy az cholera uralkodik, egy lélek sem halt meg. Melly alázatos jelentessek után a' midőn magamat szíves uri favoriba ajánl­nám, vagyok Várkonyon, augusztus 29-én, 1831. esztendőben tekintetes első al­ispány urnák alázatos szolgája, Holló Ignatz politikai biztos (Várkony, Bo­lyok, Sikátor és Domaháza helységek felügyelője). (- A Choleralis Deputatio iratai, 1326/1831.) Tekintetes Első Alispány ur, különös kegyességű jó uram ! A' járás felsőbb részében munkálódó seb orvos Kováts János ur tegnap estve vett levelében az ide rekesztett tardonai epekórságos betegek feljegyzésével együtt két darab recepteket küldvén hozzám ollyan kéréssel, hogy azokat a' szentpéteri apothecába meg készíttetvén, küldenem meg számára; - de a' két felsőbb járások számos betegei részére naponként nagy mennyiségben elhordott orvosi szerek annyira kiürítették patikánkat, hogy a' tegnapi napon meg ér­kezni kelletett posta-szekér, a' melly Pestről számára provisiót hozott vol­na, el nem jővén, tellyességgel semmit sem adhatott. - Hlyen környül állások között hogy a' nyavalyában fetrengő szeretsétlenek az orvos mellett is sege­delem nélkül lenni ne kénteleníttetnének, első fő orvos Szathmáry József urat levelem által megkerestem, hogy a' kívánt szereket valamellyik miskóltzi pa­tikában meg készíttetvén tüstént küldené kezemhez, - de a tisztelt ur oda ha­za nem létté miatt levelem a' receptekkel együtt otthon maradván, üressen jött a' posta vissza. Kénteleníttettem tehát most tekintetes Ordinarius vice ispány úrhoz folyamodni azon alázatos kérésemmel, hogy valamellyik patikából e' részben bennünket úgy felsegíteni, hogy mind felső része járásunknak, hol

Next

/
Oldalképek
Tartalom