Nagy Károly - Tóth Péter - Seresné dr. Szegőfi Anna: Régi históriák. Ózd és környéke múltjának írott forrásai. Helytörténeti olvasókönyv - Ózdi honismereti közlemények 4. (Ózd, 1984)

BEVEZETÉS

adványra, melynek használata helytörténész munkáját. segítheti a pedagógus és az amatőr Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I­II. Heves megyei Levéltár, Eger, 1980. A két kötetes kislexikon történelem tanárok számára készült, a tör­ténelem tanításban előforduló fogalmak magyarázatát adja. A kötet a rövid meghatározások mellett a fogalom történelmi változásait is figyelemmel kíséri, s a szükséges esetekben megadja a fogalom latin és német megfelelőjét, illetve az idegen szónak azokat az a­lakjait, melyek a magyar közigazgatási nyelvezetben használatosak voltak. A kötetet a felhasznált irodalom értékes bibliográfiája e­gészíti ki. Borsod-Abaúj-Zemplén megye története és legújabhkori adattára Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács VB. Miskolc, 1970. A kötet első része a megye történetének rövid összefoglalása törté­nelmi korszakokra bontva, másik része statisztikai adatsor közsé­genkinti bontásban. A kötet használóinak felhívjuk a figyelmét, hogy a községek az 1960. évi közigazgatási jogállásnak megfelelő­en találhatók; a statisztikai adatok is ennek megfelelőek, tehát pl. az összevont községek lakosainak számát összesítve közli a kö­tet, így az adatokban eltérés lehet az általunk közölt eredeti for­rás és a kötet között. A kötetet értékes helytörténeti bibliográ­fia egész í t i k i . BDr5od-Ahnúj-Zemplén megye történeti helységnévtára 1870-1983 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltári Füzetek 16-18, Miskolc, 1983. A kötet a történni m j Abaiij- Torna, Borsod, Gömör és Kishont, vala 7 mint Zemplén megyék I870-ben létezett valamennyi községének hely­ségnévtá rn, tartalmazza n községek nevének, közigazgatási hovatar­tozásának, jogállásának, lakosságszámának változásait. Bevezetőjé­ben a megye közigazgatántörtnnotének áttekintését, valamint a me­gye köz i jjázgatási területért! vonatkozó törvények és rendeletek

Next

/
Oldalképek
Tartalom