Csorba Csaba (szerk.): Magyar decretum, kit Weres Balás a deákból, tudni illik a Werbőczy István Decretomából, melyet tripartitomnak neveznek, Magyarra fordított. (Miskolc, 1991)
WERES BALÁZS MAGYAR DECRETUMA A Huszár Gál által életre hívott debreceni nyomda egyik legnagyobb teljesítménye volt, hogy 1565-ben Weres Balázs fordításában, kiadta Werbőczy főművét, a Tripartitumot. Erről a nagyszerű tipográfiai teljesítményről, erről a kiadásról - bár sorra megemlékeznek róla nyomdatörténeteink - általában szemérmesen hallgatunk, alig-alig említjük, mintha nyomdánk elmarasztalandó tettei, megengedhetetlen cselekedetei közé tartozna. Azon munkánk közé, amelyekért nem „illik" felelősséget vállalni, és legjobb elhallgatni őket, átsiklani fölöttük. Pedig a Tripartitum nagyszerű nyomdászati produktum, valóságos könyv volt. Nagyon is gondos tipográfiával készült, mindenben magán viseli a kiváló nyomdász, Hoffhalter Rafael keze nyomát. A könyv a debreceni nyomda legkimunkáltabb, bibliofil szempontból is legjelentősebb alkotásai közé tartozik. Igazán nincs miért szégyenkeznünk miatta; vétek hallgatni róla, mellőzni. A Tripartitum debreceni kiadása azonban egy másik - nem annyira szakmai - szempontból is fontos, és a szerint is értékelendő. Itteni kiadása azt igazolja, hogy a köztudatban már akkor, 1565-ben Debrecen volt az ország szellemi, kulturális központja. Tehát egy oly nagy horderejű könyvnek, mint amilyen a Tripartitum is, főleg magyar fordításban itt kellett megjelennie. Az, hogy a XVI. század derekára Debrecen lett az ország szellemi-kulturális központja, a Kollégium mellett a nyomdának is köszönhető. Nyomdánk körül már akkor kialakult egy különösebben nem szervezett, de nagyon is hatóképes szellemi közösség. Ez a szellemi közösség - amelybe a fordító Weres Balázs is beletartozhatott -, képes volt arra, hogy a Tripartitumot is meg más fontos kiadványokat is idevonzzon, itt jelentessen meg. Ez a szellemi közösség, műhely, ha úgy tetszik, már a XVI. század derekára hatáskörébe vonta a Tiszántúlt, a Partiumot, sőt hellyel-közzel az egész Alföldet is. A Tripartitum itteni kiadásában ezek szerint az is közrejátszhatott, hogy Werbőczy tiszántúli származású, Debrecennel így vagy úgy, de mindenképpen komoly kapcsolatokat tartó felső-tiszai részek, Ugocsa neveltje volt. Szabó Károly alapvető katalógusa szerint az 56. számot viseli (RMK. I. 56.). Benda Kálmán „az egyik legszebb debreceni kiadványnak" mondta, amelyhez Hoffhalter Rafael nemcsak szép fametszeteket készített, hanem új betűket is metszett. Ugyanezen a véleményen volt már Csűrös Ferenc is, 1911-ben. Főleg a munka grafikai megoldásaival foglalkozva Soltész Zoltánné is osztja ezt a nézetet. Különösen sokat foglalkoztak a címlappal, amihez Hoffhalter az indítást a Tripartitum 1561. évi bécsi (Singriener nyomda) kiadásának címlapjától vehette. Hoffhalter címlapkerete az allegorikus alakokkal díszített portálszerű keretdíszek közé tartozik. A rendkívüli gondossággal megrajzolt és metszett címlapkép érdekessége, hogy először itt találkozunk a keresztyén szimbolikában oly gyakori főnixmadár ábrázolásával, ami aztán a későbbiek során Debrecen címerének alapvető motívuma lett. A címlapkeret mérete: 231 x 143 mm. Hoffhalter tipográfiai igényességét jelzi, hogy a könyvben még három másik, hasonló nagyságú (170 x 126 mm) metszet, címerkép is található: János Zsigmond erdélyi fejedelem, Németi Ferenc tokaji kapitány és a nyomdász Hoffhalter Rafael saját címere. Mind a címlapkép, mind pedig a címerek gazdagon díszített barokkos képek a XVI. századi magyar tipográfia, könyvdíszítés legfigyelemreméltóbb darabjai közé tartoznak. Ami a betűtípusokat illeti, az addig használt antikva és kurziv betűtípusok mellett a Tripartitumban fraktúrareminiszcenciákkal is találkozunk szinte valamennyi rendelkezésre álló (5) fokozatban. A tükrök tiszták, pontosan illesztettek, a megmaradt példányok mindegyikének tanúsága szerint a festékezés egyenletes volt. Vagyis a kiadvány tipográfiailag is méltó Werbőczy könyve jelentőségéhez. Dankó Imre
