Rémiás Tibor: Miskolc 18. századi társadalma feudális kori összeírásai alapján (Miskolc, 2004)
A VÁROS 18. SZÁZADI KÉPE - Az avasaljai város bel- és külterülete a korabeli kéziratos térképeken
ta változatlan. Tehát Miskolc közlekedési nehézségeit a kamara is megsínylette. Az uradalom ugyan az utak javításával több ízben is foglalkozott, de mindannyiszor ezen munkák nem voltak generálisak. Még 1764-ben is a sárba hányt galylyakkal igyekeztek megkötni a Derék, Fábián, Kisarnót és Kenő utcák talaját, valamint a Szepessy-sor sarát. Mint fent is láthattuk az 1770-es évektől merül fel a főbb útvonalak kikövezésének gondolata. Hogy hogyan is nézett ki a járványokat, az elemi csapásokat, háborúkat megszenvedett és azokból kilábaló egykori Miskolc, arra nézve az országleírások és látképek tájékoztatnak. Városunkban járt Korabinsky 1786-ban írja, hogy az utcák széA város egyik mellékutcája fundus-tulajdonosai feltüntetésével (1792). Ltsz.: HOM HTD 73.856.1. lesek, a házak egyenes vonalban egymással összefüggően, többnyire kőből vannak építve. Egyes főúri családok palotája, a város, a megye, az alispán