Rémiás Tibor: Miskolc 18. századi társadalma feudális kori összeírásai alapján (Miskolc, 2004)
A VÁROS 18. SZÁZADI KÉPE - Az avasaljai város bel- és külterülete a korabeli kéziratos térképeken
camerale oppidum, kamarai város, amely elnevezésnek Borsod vármegye közgyűlése ellentmondott. Ezek az oda-vissza történő jogi viták szélmalomharcot jelentettek, mert Miskolc városa tiltakozásai ellenére is a kamara birtoka maradt. Gyökeres változás, csak vizsgált korszakunk után következett be, amikor az 1871. évi XVIII. tc. értelmében rendezett tanácsú várossá nyilvánították. 3 Az avasaljai város bel- és külterülete a korabeli kéziratos térképeken Az avasaljai város földrajzi fekvése igazán szerencsésnek mondható. A város gyors fejlődéséhez a földrajzi adottsága nagymértékben hozzájárult. Mint tudjuk egy olyan vásárvonal mentén húzódik, amely a hegyvidék és az alföld útjainak összefutásából keletkezett. Mindez centrális jelleget adott a településnek, ugyanakkor társadalmi struktúráján is érzékelhető a központi szerep. Gondolunk itt a kereskedő és iparos elemek potenciális magas arányára, amivel a későbbiek folyamán bővebben is kívánunk foglalkozni. 4 Miskolc középkori kiterjedése a várostörténeti munkákban sok bizonytalan pontot rejt még magában. A zálogos uralom korában a város kiterjedését, bel- és külterületét már sokkal pontosabban ismerjük. Határa a 14. században kialakult határvonalainak felel meg. Északon Bábony, Keresztúr, Kelecsény, Besenyő települések, délen Jenkepuszta, Szirma, Csaba és Tapolca lakott területek, keleten az Arnót és Zsolca mellett folyó Sajó, nyugaton pedig a Bükk-hegység nyúlványai határolják. Területe külsőségekre és belsőségekre oszlik. Belsőségei alatt az árokkal körbevett várost, borházait és a kötelekre felépített lakó- és gazdasági épületeit, általában a belterületet értették. Külsőségei a művelés alá vett szántóföldeket, szőlőhegyeket (promontóriumokat), továbbá a legelőket, irtványokat, cserjés, berkes és erdős részeket foglalta magába. Miskolc külsőségein a szántóföldek három csoportban és azon belül különböző dűlőkben feküdtek. így a belső fundusokhoz tartozó appertinenciák közül a miskolciak szántóföldjei az ún. Alsónyomáson, a Felsőnyomáson és a GyőrJelé nevezetű helyen voltak, a rétek a Sajó menti sík területeken, a közlegelők az ún. Nagypáston, néhány kapás szőlő darabjaik pedig 1702-ben már a várost övező 14 szőlőhegyén helyezkedtek el. Az erdők visszaszorítása és ezzel egyidejűleg az irtványok növekedése folyamatos volt. 1702-ben 45 db irtvány kimutatásáról tudunk.' 3 Uo. 122. p. Lásd még: DÁN R, 1980. és BÁN R, 1989. 4 HOM HTD 76.869.33. Kovács Lajos: Miskolc lakosságának összetétele c. kézirat. 5 A külsőségek dűlőneveinek részletes ismertetését lásd.: LEVELES E. 1929. 39-40. p.
