A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömös-Kishont és Zemplén vármegyékből 1703-1704. Emlékülés a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságának székházában 2004. május 26-án (Miskolc, 2004)

A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont, Zemplén vármegyékből 1703-1704 - Dokumentumok 1704-ből

Szilágyi Lőrinc Uramnak, és maga is, mikor mógya volt benne, azon tele­ken lakott, és mint sajáttját, úgy bírta azon teleket. Secundus testis Egregius Stephanus Mészáros. Onodiensis, annorum circiter 100, fide mediante fatetur. Ad primum. Tugya, hogy az eörösi por­tióját mind maga Szilágyi Lőrinc Uram, mind penig leánya, Szilágyi Éva Aszszony attya halála után békességesen mind saját jószágát bírta mind­addig, valamíg az Kamara fiscussa tüle el nem foglalta. Ad secundum. Számát az teleknek nem tudja eörössi portiója után Szilágyi Lőrinc Uram­nak, de tudja azt, hogy majorháza azon a teleken volt, ahol most Usz Fe­renc Uram háza építtetett, és mikor módja volt benne, maga is ott lakott, és ott majorkodó cselédjítül s marháitul szint úgy adózott az egri töröknek, mint más hódolt helyeknek lakosi szoktak volt. Tertius testis Providus Sigismundus Kováts Miskolciensis, annorum circiter 40. sub juramento fatetur. Ad primum. Tudja e a fatens, hogy az eörösi portióját mind maga néhai Szilágyi Lőrinc, mind penig leánya, Szilágyi Éva Aszszony mint maga saját jószágát pacifice mindaddig bírta, valamíg az fiscus kezét reá nem tette. Ad 2dum. Hány telekbül állott Szi­lágyi Lőrinc Uram eörösi portiója, nem tudja, de tudja, hogy azon teleket, amellyen most Usz Ferenc Uram háza építtetett, Szilágyi Lőrinc Uram bírta, aminthogy majorházát is tudja ezen a teleken lenni, melyben cselédit tartotta, és a töröknek szint úgy adózott, mint más hódolt helyek lakosi, és az tilalmas halastót is Szilágyi Lőrinc Uram bírta. Quartus testis Egregius Stephanus Boda Eörösiensis, annorum circiter 80. fide mediante fatetur. Ad primum. Tudja, hogy néhai Szilágyi Lőrinc Uram az örössi portióját leányával. Szilágyi Évával mindaddig pacifice bírta, amíg a fiscus tüle el nem foglalta. Ad secundum. Tudja, hogy ma­jorháza néhai Szilágyi Lőrinc Uramnak azon a teleken volt, mellyen most Usz Ferenc Uram háza építtetett, és mint saját jószágát úgy bírta azon te­leket, adózván a töröknek is tüle szintúgy, mint más hódolt helyek akkori időben, de hány telekbül álló volt azon eörösi portiója Szilágyi Lőrinc Uramnak, azt bizonyossan nem tudja. Quintus testis Egregius Stephanus Dejáky Eörösiensis, annorum circi­ter 50. juratus examinatus fassus est. Ad primum. Tudja, hogy eörössi por­tióját Szilágyi Lőrinc Uram életében szabadosan mint saját jószágát bírta, s úgy halála után is leánya, Szilágyi Éva Aszszony mindaddig, valamíg az Kamara nem confiscáltatta. Ad secundum. Hány telekbül állott Szilágyi Lőrinc Uram eörössi portiója, azt nem tudja, de arra emlékezik és tudja, hogy Szilágyi Lőrinc Uram majorháza azon a teleken volt, mellyen most Usz Ferenc Uram háza építtetett, amellyben is cselédjét és marháját tart­ván, az töröknek szintúgy adózott tülle, mint más hódolt helyeken akkori

Next

/
Oldalképek
Tartalom