A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömös-Kishont és Zemplén vármegyékből 1703-1704. Emlékülés a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságának székházában 2004. május 26-án (Miskolc, 2004)

A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont, Zemplén vármegyékből 1703-1704 - Dokumentumok 1703-ból

lévén a táboron, és én is csak beteges öregségemre nézve hagyatván itt­hon, a kik onnét elmaradtak pedig, azoknak is inkább mind Szendrő és Murány alatt kelletvén lenni, most másféle gyűlésünk nem lehet, a melly a vármegyét repraesentálná, hanem hárman vagy négyen gyűlhetünk eöszve az itthon hagyatott tisztek, az sem lehet pedig mindenkor a sok occurrenti­ák miatt. Volt ugyan tegnapelőtt valamelly gyűlésecske Pelsöcen némelly dolgokra nézve, de a melly emberséges emberek azon jelen voltak, azok is tegnap és ma a tábor után mentek, a minthogy azoknak jobb része onnét is jött volt vissza nevezett Méltóságos Generális Uram commissióiban, Azért az emiétett levelet, a kit már azon gyűlés után vettem, csak magam írása mellett kéntelenítettem megküldenem, és a tudva lévő faluknak fell­jebb emiétett resolútióját is megírnom Nagyságodnak, hozzá adván ezek­hez alázatossan a magam csekélly opínióját is, a melly tudniillik ez: hogy ámbár az emiétett praedicátorok nem régen amoveáltattak is a betléri és veszverési parochiákrul, de minthogy azt az Andrássi Urak jure dominii terrestris törvény mellett cselekedhettek és jure eodem szabadságában volt az ő Felsége físcussának is, a mikor a murányi jószágot bírta, abbul a praedicátorokot amoveáltatni, a minthogy országszerte más sok helyeken is cselekedtek a földesurak hasonlót. De most azokat reducálni, kiváltkép­pen clancularie, sem nevezett Senior Uramnak, sem az faluk lakossinak nem volt szabadságában, és hogy azt propria authoritate megcselekedni merészelték, azzall nem kevéssé praejudicáltak Nagyságodnak is, mint­hogy a murányi jószág most a Nagyságod fiscussa keze alatt vagyon és Nagyságodé ottan, mint írám, a jus patronatus is. Más az, hogy azon ideitlen" és negédes cselekedetekkell az egész pápista státus elméjét is nem kevéssé conturbálták, és a mikor most a Haza közönséges java szép edgyességet kévánna annak nagyobb előmenetelére, akkor adnak okot ad discensionem animorum. Mert a mint szokták mondani: Fama, fides, ocu­lus cito laeduntur. 3 Vannak azoknáll nagyobb rendek is, a kik óhajtva kí­vánnják a magok religiója promótióját, azzall mindazonáltal nem hirtelen­kednek, hanem várnak üdőtül, tudván, hogy ennek nincs még most ideje, hanem továbbra való annak dolga. A mellyeket így praemittálván, azt con­cludálom alázatossan, hogy tovább is parancsoljon Nagyságod kegyei­messen azon praedicátoroknak a nevezett hellyekrül kimenetele felől, és annak végben vitelét méltóztasson hívei közül valakinek specialiter com­mittálni pro avertenda majori conturbatione animorum et manutentione etiam juris sui, tam dominii terrestris, quam patronatus ecclesiarum. 4 Mindazonáltal áll a Nagyságod kegyeimess tettzésén, mint méltóztatik ke­gyeimessen cselekedni. Ajánlom ezekkell alázatossan fejedelmi grátiájá­ban magamot, és mindaddig, a még a jó Isten éltet, maradok

Next

/
Oldalképek
Tartalom