Református templom és temető a miskolci Avason (Miskolc, 2003)

Az Avasi templom és temető XVIII. évszázada (Gyulai Éva)

Címeres epitáfíumos sírkővel jelölik meg 1642-ben Bakos Balázs temp­lomi sírhelyét is, melyet a templom külső fala még a XX. században is őrzött. 23 A miskolci templom azonban elsősorban a református istentisz­teletek helyszíne, neves prédikátorok szolgálnak benne, Miskolci Csulyak István, a papköltő az 1610-es években még a templom gyülekezetét is megverseli latin költeményében, amely könyörgésként 1612 júliusában hangzott el a miskolci templomban. 24 Miskolcon a törökkorban a templom és torony töltötte be azt funkci­ót, amelyet a kulcsos városokban a vártorony és bástya, itt őrizték ugya­nis az ellenséges katonák betörésének és fosztogatásának állandó veszé­lye miatt a miskolciak értékeit. 1685-ben a harangtorony valódi erődít­ménnyé vált, és szinte várostromot állt ki, amikor a városban tartózkodó kurucokra rátörtek a szendrői végvár magyar és német katonái. A kuru­cok ugyanis a toronyba menekültek, s a császáriak innen hurcolták el őket. Ugyanekkor a templom ajtaját sarkából kitépték, s az ott őrzött lá­dákat feltörvén, elrabolták a város lakosainak értékeit. 25 A deszkapalánkkal körbevett Avasi temető a kora újkorban már elégtelennek bizonyult a városi temetések kiszolgálására, a felette húzódó pincesorok miatt nem tudták bővíteni, így a XVII. században a Szentpéteri kapun és a Győri kapun kívül újabb temetőket létesítenek, az előbbit (a későbbi Deszkatemetőt) a XVII. század közepén, az utóbbit az 1679-ben a városban pusztító pestisjárvány idején. 26 Az Avasi Nagytemplom és temető az újkorban A XVIII. század elejétől Miskolcon megszűnt a református vallás és egyház kizárólagossága, megjelentek más vallások és etnikumok képvi­selői, de a református népesség túlsúlya megmaradt. A század végéig en­nek a közösségnek az Avas maradt az egyházi centruma, melyet egy ösz­szeírás így említ: „az Avasi Nagy templom mellette lévő toronnyal és temetővel". 27 A Nagytemplom elnevezés nemcsak az épület méreteire utal, hanem arra is, hogy Miskolc XVIII. században megépült további templomai között ez marad ez első és legnagyobb, legjelentősebb egyházi 23 SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 520., II. köt. 236-237., NOVOTNY Gy. 1982. 115­116. 24 GYULAI É. 2001. 238-239. 25 SZENDREI J. 1886-1911. III. köt. 538. 26 GYULAI É. 1999. 27 GYULAI É. 2000. 113.

Next

/
Oldalképek
Tartalom