Tóth Péter: A lengyel királyi kancellária Libri Legationum sorozatának magyar vonatkozású iratai II. 1526-1541 (Miskolc, 2003)
kintélyesebb főúr, Jan Tarnowski adott menedéket birtokainak központján, Tarnówban, ahol hónapokon keresztül tartotta udvarát az elűzött király. Ebben a helyzetben Zsigmond újabb diplomáciai offenzívára vállalkozott: 1528 késő tavaszán Ferdinándhoz is, Szapolyaihoz is (akivel maga nem találkozott, mivel - úgymond - Vilnába szólították litván alattvalóival szembeni kötelességei) elküldte követeit, akik azonban ezúttal, főleg Ferdinánd hajthatatlansága miatt, aki hol nevetve, hol méltatlankodva hallgatta ellenfelének a követ által tolmácsolt érveit, nem jártak sikerrel. Az időközben lényegesen megváltozott politikai és hadi helyzetnek köszönhetően viszont 1530-ban már célhoz ért a lengyel diplomácia: Zsigmond és a szász választófejedelem közvetítésére tárgyalóasztalhoz ültek az ellenfelek követei (képletesen szólva, mivel a lengyel követek jelentéséből az tűnik ki, hogy a záró aktustól eltekintve talán nem is találkoztak, de biztosan nem tárgyaltak egymással e követek). A több, mint egy hónapig elhúzódó tárgyalások - amelyeket Ferdinánd követei különféle technikákkal lassítottak — eredménye végül, hála a lengyel mediátorok erőfeszítéseinek, fegyverszünet lett, amely tulajdonképpen a státus quót rögzítette és amelyhez az ellenfelek egészen Szapolyai haláláig kimondatlanul is tartották magukat. Az ezt követő évekről, sajnos, nincsenek forrásaink: ha elkészültek - és valószínűleg elkészültek - a korábbiakhoz hasonló kötetetek az 1528 és 1539 közötti időszakról a lengyel kancellárián, azok elvesztek. Annál több az információ 1539-cel kezdődően, amikor egyébként is olyan esemény történt, amely új tartalommal töltötte meg a korábban sem tartalmatlan lengyel-magyar kapcsolatokat: az év elején Szapolyai János feleségül vette Zsigmond leányát, Izabellát. Számos, látszólag kisebb jelentőségű eseményt örökítettek meg ezzel a házassággal kapcsolatban forrásaink: így például Izabella hozományával, illetve a számára adandó jegyajándékkal, ennek biztosításával kapcsolatos eljárásokat. Az ezekben az években kelt királyi levelek más fajta kapcsolatról is tanúskodnak: az atyai aggodalomról a távolba szakadt leány iránt (amely olyan, aprónak tűnő figyelmességekre is kiterjedt, mint például egy lengyel bábaasszony küldése a szülés előtt álló Izabellához). Az unoka, az apjáról és nagyapjáról elnevezett János Zsigmond születéséről az örömhír azonban szinte egyszerre jutott el a lengyel királyi udvarba a rossz hírrel, amely előbb Szapolyai betegségéről, majd haláláról szólt. Az ekkor előállt zavaros helyzetben ismét csak rengeteg feladat hárul a lengyel diplomáciára. Különféle magyarországi főúri érdekcsoportok küldték el követeiket a krakkói udvarba, hogy megszerezzék Zsigmond támogatását Ferdinánd ellen, vagy inkább elnyerjék pártfogását saját pozícióik erősítése érdekében. Zsigmond kezdetben nyilvánvalóan Ferdinánd királysága mellett foglalt állást: forrásainkból kitűnik, hogy Bécsbe és Budára küldött követeinek a legfontosabb feladata Izabella jegy ajándékának és János Zsigmond atyai örökségének a biztosítása volt arra az esetre, ha Ferdinándé lesz a trón, illetve a Ferdinánd-ellenes magyarországi erők nyugalomra intése. Miután azonban a porta a csecsemő János Zsigmond királyságát támogatta és a türelmét vesztett Ferdinánd megindította támadását Magyarország ellen, s ráadásul a birtokok biztosítása is különféle nehézségekbe ütközött, Zsigmond és Ferdinánd viszonya egyre inkább megromlott: mindkét fél bizalmatlanná vált a másik iránt. Tétovázó magatartása miatt Zsigmond aztán a magyarok bizalmát is elveszítette, s
