Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)
1845. év
ben hivatalos ügyben vala jelen, futással, és elrejtezéssel menekedett meg, a' vész elől. Ezen merény, mindkét pártbeliekből egyenlő számmal nevezett küldöttség által fog nyomoztatni, a' főispáni helyettes, azért kéreték-meg, elnökül, mivel, megyénk' jelen lázas állapotában pártatlan elnököt választani nem tudánk. Az 1845-dik év szomorú emlékű marad, ugyan is a' martiusi nagy havak' okádása sok kárt tett, a' július 17-i 18-i árvíz képzelhetlen dúlást vitt véghez, és a' bekövetkezett öt héti folytonos essőzés semmivé tevé, a' főldmíves' reményét, a' mi kevés élet termett, az is tökéletlen, gyümölcs sem volt jó, a' dinnyének szárai, és levelei is összverothadtak, úgy, hogy. a' kertünkbeliekből csak eggyetlen eggy sem volt ehető. A' szőllő, Miskólczon, a' jég, ragya, rothadás miatt csak igen középszerűen; sőt, néhol, úgy sem fizetett, az ősz azomban hosszasan tartván, asszú is termett, eggy puttón asszú 3- 4. váltó forint volt, az ősz, November 16-ig kellemes, száraz napokkal járt, azután sem voltak, olly nagy essőzések, és sarak, mint, közelebb múlt években. December 12-én esett először hó, melly alig lepé-el, a' földet, 14-e körűi eggy pár napig elfagyott, azután ismét lágy idők jártak, még karácsonykor is. Az éhség felsőbb meggyeinkben még tavaszkor pusztított, a' silány aratás után, mi is tartottunk attól, azomban, aggodalmunk, kelletinél nagyobb volt. Élet'ám, Miskólczon, December 14. 1845. Tiszta búza köble, 15-16 forint Kétszeres, 14 1/2 - 15. forint Rozs, 12 1/2 - 13. forint Árpa, 8 - 8 1/2 forint Zab, 4 3/4 - 5. forint Kükoricza, 7-8. forint Köles, 8-9. forint Marha hús' fontja, 10 krajczár Borjú hús. 11 krajczár Szalonna, 30 krajczár Szappan, 28 krajczár Gyertya öntött, 36 krajczár Gyertya szövött bélű, 40 krajczár Gyertya mártott, 30 krajczár Pálinka 20 fokú. 1 ittze, 18 krajczár Szesz, 30, 25 krajczár (:!. Miskólczi Értesítő 50. sz. 1845:) A' mi nyilvános életünket illeti, kellemes emlékeket, ahoz sem csatolhatunk, a' megyei tisztújítás május havára következvén már jó eleve tétettek készületek, Szemere Bertalan' ellenségei, eggy alávaló rágalmat koholtak reája, 's ennek eggyik buzgó terjesztőjével nevezetes összve ütközés történt, melly ügy megyénken már keresztül ment,