Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1844. év

April 28. Reggel, Szathmáry Jósef, bátyámmal, Apostol Jósival, és Ráczkevy Károllyal, Szikszóra mentünk, szálltunk Veres Jósef rokonunkhoz, kivel, most ismerkedém-meg. Mi, három elsőbbek, családi ügyünk elintézése végett voltunk Jánosdon is, Básthy Lászlónál, délre Szikszóra ismét visszajöttünk, és ott mulatánk, a' vásár miatt, még Ápril 29-én is, mellynek délutánján, Miskólczra szerencsésen érkezénk­meg. Május Május 1. Egyházkerületi közgyűlés, Puky István Coadjutor és Szathmáry Jósef super­intendens' elnöksége alatt. Legnevezetesebb tárgya volt, a' jegyzői hivatal' betöltése, mellyre folyamodtak, Farkas Károly, Horváth Antal, és Szűcs Miklós öcsém, kik közül Horváth Antal választaték-el. A' választás így történt: mihelyt, a' folyamodások felolvas­tattak, a' becsődített cortesek, mindjárt Horváth Antalt, harsogtatták. - Találkozók egy két férfiú, ki ezen illetlen, és az egyház kerület' méltóságával összve nem férő választás­módnak ellene szólt, és szavazatot sürgetett. - Majd, azon kérdés adván magát-elő, hogy kinek légyen szavazata, kinek nem? az egész auditóriumnak megadaték az, bár alkal­masint csak elnézőleg, ez pedig azért történt, mert, a' főbbeknél hibázott az energia. ­Ekkor, eggy olly értelmű szózat emelkedvén, hogy ha az egész auditóriumnak van szavazata, mért ne mehetne, a' választás, felkiáltás' utján, végbe? - kapva kapott ezen, a' nyers tömeg, és újra Horváth Antal' nevét ordítá. S a' világi elnök, nagy bölcsen kimondá a' többséget. - Ekép' a' tiszamelléki egyházi kerületnek incompetens miskól­czi cortesek választanak tisztviselőt.! Az öcsémnek hosszas megfontolásba került, a' fellépés, végre azon ok hírű reá, hogy a' felszóllító érdemes urak' beszéde után, ezen hivatalt vélem eggyütt, még ollyan­nak hívé, mellyet a' józan többség ád, - távolról sem álmodánk, hogy arról értetlenek is decidalhassanak, és a' superintendentialis urakról azt is hivénk, hogy szavokat képesek állani, továbbá, azon tisztelet, melly bennünk, az egyházkerület eránt élt, távolról sem engedé gyanítani is, hogy nálla hivatalt ollyas eránt lehessen nyerni. - Azomban mind­ezekben csalódtunk, és tanúltunk, az embereket jobban jobban kiesmerni, vigasztalásul az szolgál, hogy jobb elesni, mint alávaló módon nyerni győzedelmet. Május 6-án kezdődék, a' borsodi évnegyedes közgyűlés. Mcijus 7. Hólt-meg, Kis Győrben néhai Szathmáry Paxi Dániel Űr' özvegye. Kazinczi Nagy Mária asszony. Május 8. Esti tíz órakor, a' tetemvári pinczék' alsó során közel a' miénkhez tűz ütvén-ki, két pincze megégett, kettőnek sindelezete, és leczei leverettek, köztök Faragó Sámuelné néném pinczéjének teteje is összve töretek. Szerencse, hogy szél nem fújt, és az előtti napokban esett. Május 16-án Paulikovics László, egri járásbeli alszolgabíró, rövid betegsége után, élte javában megholt. Május 21. Egész napon, a' Tapólczán voltam, hol a' fiatalság vígalmat tartott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom