Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1843. év

közelebb járt a' mechanizmushoz, mint a' zenészeti fennséges érzethez. Éleményt, még is, mindig találtam benne. A' nemzet, és kormány közti súrlódások, szomorúbb szomorúbb színt kezdenek ölteni, Megyénk Május 1-éni közgyűlése, küldöttséget nevezett ki, Bécsbe felmenendőt, melly a' Felség előtt esedezzék, az elfogatottak' szabadságáén, azomban, parancs érkezvén azon küldöttség' elmaradása eránt, - senki sem merészlett, a' macska' nyakába csengetyűt kötni. Már, ekkor, is, mélyen érzem, a' történteknek minden joggal ellenkező voltát, tudtam, hogy szomorú azon nemzet' sorsa, mellytől még, a' kérelem joga is megtagadtatik!! Azon zajos gyűlésben, melly, az elfogottak' ügyében tartaték, mi philosophiát halgatók jelen valánk, 's némellyek lármáikkal küzdtek a' jó ügy mellett, és sokan nagyon orrolták hogy már, úgymond, gyűlésünkön, a' református tanúlók is decidalnak. Közelgetvén, aratási visgálatunk, társaim, a' philosophia' 3-ik évét, ki nem tölteni, és a' jövő évben törvényt halgatni, szándékozának, Edes Atyámnak, én is hasonló óhajtásomat nyilvánítani, először részemre állott, később azomban, leginkább Palóczy László' tanácsára megváltoztatá akaratát; azomban a' véletlen, melly óhajtásomat meg nem adá ollyat adott, mire nem vágytam, mi, - kivált mostani helyzetemben, eszembe sem volt, tudniillik Regéczy professor által alakított dolgozó társaság' öröm ünnepén, a' harmadik jutalmat nyertem, én ezt, a' társaság' pénztárának ajándékozám. E' jutalomnyerést nem annyira munkám' érdemének, mint társaságunk' tagjai és a' versenyzők' csekély számának tulajdoníthatám. Aratási szünetben, az Edes Atyámmal, és Szűcs Miklós öcsémmel eggyütt, Eger városát néztem-meg, melly honunk' történeteiben nevezetes szerepet játszik. Vélünk vala Kozma Jósef Úr, Tibold Daróczról. Augustus' végén új oskolai év derűit-fel, azon év, melly legnehezebb volt reám nézve, tanúlótársaim, itt hagyák Lyceumunkat, 's én harmadévű publiais egyedül magam valék. Bosszankodtam sorsomon, melly talán csak azért méré reám ez évet, hogy az oskolai életet jobban jobban megunjam. Most valóban kedvetlen dolog lett előttem a' tanulás, néminemű enyhet nyújta, a' Telegdy Pállal folyatott levelezés. 1838. - Oskolánkba jutalom osztások történtek, én is részesültem, 's köszönő beszédet tartottam, mellyben igyekeztem a' liberalismust, a' józan ész, és illendőség' szabályaival mérsékelni, egyszersmind a' jutalomadó Gróf Teleky Jósef nemes czélját kiemelni. A' Duna' áradása, hazánk' szívét, Pestet pusztítá. Gróf Reviczky Ádámot Borsodban, az igaz tisztelet' jeleivel fogadták. Aratásra, lefolyt valahára, az 1837/8. oskolai év, mellynek csaknem minden perczét számláltam, 's tán éltemből is kész lettem volna oda engedni. Tizenkét éveket tőkék a' miskólczi iskolába, Eperjesen eggyet. Nyugodtan nézhetek vissza lefutott pályámra, mert a' tanulni szeretés, és becsület érzés' geiusai vezérlének, így lett az, hogy a' legfonákabb tanításmód mellett is, meg feleltem kötelességemnek. Azomban, ha meggondolom, hogy ennyi fáradsággal más rendszer mellett, mennyivel többre lehetett volna menni, szomorú érzés fog-el. Az olvasást, a' mostani hangoztató