Bánkúti Imre: A Rákóczi szabadságharc dokumentumai Abaúj-Torna, Borsod, Gömör-Kishont, és Zemplén megyékből. 1. 1705-1707 (Miskolc, 2003)

Dokumentumok - 1705

1 A hűtlenségi per alatti, ürügyül felhasznált. 2 Mely örökösen való eladás kamarai levélre őfelségétől királyi jóváhagyást királyi adományozással együtt nyervén. 3 Fele arányban osztályképpen örökölhetett az 1659. évi 104. törvénycikk erejénél fogva. 4 A Hármaskönyv első része 9. címe ellenében. 5 Királyi jóváhagyás és a királyi adományozási jog. 6 Ámbár minden korlátozás nélkül adatott volna is mint viszályos ellentéttel felette terhes birtok adományozása. 7 Jószágok is a (birtokolás ideje) közben beszedett terményekkel együtt a rosszhi­szemű birtokosok és örököseik kezéből, ha pedig a jószág megterheltetett, akik a jószág­ban örököltek, a teherben is örökösödni szoktak, kiváltatni. 9. Kistapolcsány, 1705. január 14. Sennyei István két kérése a fejedelemhez: elmaradt földesúri sóvámját kéri, valamint a felesége részére megítélt Pócs nevű falu átengedését kívánja. Kegyelmes Uram. Alázatossan kínszeríttetem Nagyságodat ez kis instantiám által búsí­tanom, mivel úgy van tudttomra, hogy Nagyságodnak mindazoknak, kik­nek a Tiszán levitt, ország szükségire való sókbul igaz vámjok meg nem adattatott, más fiscális sókbul kegyeimessen résolvait satisfactiót tétetni. Én is a tarkányi és tiszabecsi sóvámbéli káromot, melly azon ország sójá­bul nem praestáltatott, akár az újlaki, akár az tokaji sóofficínábul refúsió­ért alázatosson könyörgök Nagyságodnak, úgymint minden százbul egyet. 2do. Pócs nevű falu, az ecsedi domíniumbul való, melyet még az gu­bernátortul 1 nyert vala el az feleségem törvénnyel, kit már Nagyságod ec­cer visszaadatni kegyeimessen résolvait is volt, de még eddig sem restitu­áltatott. Ujóbban, hogy visszaadattassék, Nagyságod praefectus uramnak parancsolni méltóztassék, ez iránt való Nagyságod kegyelmes grátiáját alázatosson elvárom. És maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Sennyey István [Hátlapon:! Méltóságos Erdéllyi Fejdelemhez, Felső Vadászi Rákó­czi Ferenchez, nekem nagy jó Kegyelmes Uramhoz Őnagyságához alá­zatos instantiája az belől megírt személynek. [Rávezetve a fejedelmi döntés fogalmazványa:] 68. Ad 1 mum Az sók akkor az ország számára hordatván és nem ma­gános haszonra, 2 hogy azokbul a vám kiadattassék, az ország sok szüksé­ge meg nem engedi. Hogy pedig a kereskedő rendek a sónak régi árra szerént sót adgyanak, administrator hívünk 3 intimátióink és instructiója szerént fogja azt megorvosolni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom