Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
BEVEZETÉS A mikrotörténelem immár a magyar történészek körében is hódít. Kérdés viszont az, hogy csak újabb alfaja jelentkezett a társadalomtörténetnek, vagy érdemben is hozott-e újat a mikrotörténelem. Erre a kérdésre próbálok egy lehetséges választ felvázolni, miután elhelyeztem a mikrotörténelmet a történeti diszciplína fejlődésmenetében. Georg G. Iggers a 19-20. századi történeti diszciplína fejlődését nagyjából három szakaszra bontja. A 19. században professzionalizálódó történettudományt a történelem tudományos voltában való hit hatotta át (és itt a 19. századi természettudományt kell modellnek látnunk). Ha van egyetlen objektív valóság, és egy ennek megfelelő objektív tudás, akkor a történettudomány képes úgy ábrázolni a múltat, „ahogy tényleg volt". Ranke az állam fejlődésére és a központi hivatalok iratanyagára összpontosított, így szükségszerűen érte kritika a századfordulón ezt a történelmet: annak ki kellene terjednie a társadalmi és gazdasági tényezők vizsgálatára is, és az események és a kiemelkedő személyiségek helyett a társadalmi viszonyok elemzésére kellene összpontosítania. Nemcsak a társadalomtörténet iránt nőtt az érdeklődés, hanem a második világháború után a társadalomtudományok szerepe is egyre fontosabb lett, 1 s ez hozta meg a második szakasz beköszöntét. A politikatörténet mellé felnövő társadalomtörténet ezen első formáját társadalomtudományos történelemnek nevezhetjük. Koncepciója egyik legtisztább kifejtését Emmanuel Le Roy Ladurie-nek A történész territóriuma című 1973-ban megjelent munkájában 2 nyerte el, melyben a szerző igen határozottan a kvantifikáció, az amerikai új gazdaságtörténet módszerei mellett tette le a garast, és annak a véleményének adott hangot, hogy a problémákat a számítógép fogja megoldani. Szerinte az események és személyek történelmének utolsó maradványai is kihalásra vannak ítélve „a totális múlt matematikai feltámadása" mellett, melyet a történeti demográfia képvisel. Emmanuel Le Roy Ladurie azt írta, hogy a közgazdaságtan és a demográfia elméleteinek és módszereinek átvételével válik valóban tudományossá a történelem: „az a történelem, ame1 Georg G. Iggers: Historiography in the txuentieth century. From scientific objectivity to the postmodern challange. Wesleyan University Press: Hanover-London, 1997. 1-2., 5. (A továbbiakban: Iggers, 1997.) 2 Emmanuel Le Roy Ladurie: Le territoire de l'historien. Paris, 1973. Angol fordításban: The territory of the historian. Hassocks, 1979.