Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
hagyni, az a 19. század ideológiájának mátrixára felépült teleologikus történetfelfogás fogalomkészlete - azonban Furet vélekedése szerint nem kell elhagyni a történelemnek a globálisra irányultságát: el kell fogadnunk, hogy „a szeriális történelem eljárásaiból indulva ki, az emberi aktivitás más szintjeit is leírja és leltárba veszi, nem csak a gazdaság objektív folyamatait. Azzal a hipotézissel élve, hogy a realitás egyes szintjeinek megfelelően, vagy pedig az elemzett parciális rendszereknek megfelelően az idő elsajátításának módozatai, a kronológiai ritmusok eltérhetnek." Tehát dekomponálni kell a valóságot, szintekre szedni szét, ahol az idő, a történelem elsődleges tárgyának mozgása belátható. Láthatjuk azt is, hogy az eset ebben a történetfelfogásban egyszerűen nincs jelen. Mindenekelőtt retorikai eszközként alkalmazzák, ekkor viszont tipikalitását a fentebb említett statisztikai módon kell elképzelnünk. Ami nem üleszthető sorozatokba, azt ez a modell képtelen figyelembe venni 8 . Eljárásmódja hasonlóképpen funkcionalista a társadalomtörténeti kategorizálás során is: az eseteket, amelyek nem helyezhetőek el e kategóriákon belül, egyszerűen deviánsként eltávolítja. Úgy is feltehetnénk a kérdést: minek van nagyobb fontossága, a 95 százaléknak vagy pedig az 5 százaléknak? A valóság kétféle leíró technikája működik e modellekben: az egyik a leginkább elterjedt jelenségre összpontosít, a másik pedig úgy igyekszik magyarázni a rendszert, hogy közben figyelembe veszi az 5 százalékot is. A mikrotörténelem megpróbálja nem feláldozni az individuális elemek ismeretét a szélesebb általánosításokért, mindazonáltal nem mond le a formalizálásról sem - egyedi esetek és aprócska tények Utalhatnak általánosabb problémákra. Levi megfogalmazásában „Inkább az a probléma, hogy miként tudunk kidolgozni egy olyan paradigmát, amely a partikuláris ismeret körül forog, miközben nem veti el maga a partikuláris formális leírását és tudományos megismerését". 9 Noha a társadalomtörténet sokáig azonosította a formalizált ismereteket a kvantifikációval, mégsem ez az egyetlen lehetőség tisz8 Itt utalnom kell a kvantitatív történetírás egy igen eredeti értelmezésére, Michel De Certeautól: ez „az eltérések episztemológiája". A történeti tárgy körülhatárolása is feltételezett homogenitása a kiindulópont - maga a folyamat az eltérések felmutatása, vagyis a formális konstrukciók állandóan beleütköznek önnön határaikba. Persze ehhez annak belátása szükséges, hogy a partikuláris az elgondolható határa valójában a történészi munka ama viszony mibenlétének faggatásában állna, amelyet a kihasított regulavitások tartanak fenn a partikulárissal. 9 G. Levi, Il piccolo., i.m..