Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
ban nehézségekbe ütközünk, a székelyek ugyanis nem tartották magukat parasztoknak, noha gyakorta foglalkoztak földműveléssel. A társadalom szerkezetének vizsgálatakor azt találjuk, hogy a döntő többség szabad állapotú, önmagát elsó'sorban egy közösség részeként definiálja. A közösségi önértelmezés rendkívül erős, hiszen a tradícióban gyökerezik. Ismert példája ennek az az oklevél, amelyben Nagy Lajos egy bizonyos Sényői Pál nevű székely esetében, aki szülőföldjéről elköltözve a Magyar Királyság más részén kívánt letelepedni, miután székelységét bebizonyította, biztosította számára a nemesi jogokat, csupán a székely mivolta okán 2 . Mint azonban ezt már többen megírták, így Egyed Ákos 3 , Imreh István 4 vagy Jakó Zsigmond 5 , a székelység ekkor egyet jelentett a katonasággal. Amint a nemesség fejenkénti katonáskodása nemessége sajátossága volt, ugyanúgy a székelység mint kollektivitás élvezte ezen kiváltságokat. És bár a gazdasági tagolódás a székelységben is azt eredményezte, hogy a szegényebbek, különösen a gyakori háborúk idején, képtelenné váltak ellátni katonai kötelezettségüket, a közösségi gondolkodás és a személyes szabadság, valamint a jogi értelemben vett egyenlőség sarkalatos pontja maradt a székely identitástudatnak. A székely társadalom alapvető egysége, mint azt Imreh István több művében bemutatta, a faluközösség 6 . Ha nem is ismerjük pontosan a székely letelepedés illetőleg letelepítés körülményeit, az világosan látható a falvak utca- és dűlőneveiből, hogy a falvak lakossága katonai egység is volt egyszersmind. A sok helyütt a mai napig élő feltíz, altíz elnevezések, amelyek a települések egy-egy részét jelölik, megőrizték annak a gyakorlatnak az emlékét, amikor a székelység tízesekben és százasokban, azaz tizedekben és századokban vonult hadba hadnagyai vezetése alatt. A falvak úgynevezett lófő-telkekre voltak osztva, és a lófő-telkek birtoklása biztosította a jogot a közösség életében való részvételre. Az úgynevezett lófő-telkekhez járhattak a még a 17. században is gyakorolt nyühúzások alkalmával a szántóés egyéb területek. A székelység földje, minthogy a szokásjog szerint ősfoglalás útján szerezték, mentes volt minden királyi jogtól, így a székely közösség számára biztosítva, hogy a területek akkor is a szé2 Szabó Károly-Szádeczky Kardoss Lajos, 1872. 52-53. 3 Egyed Ákos, 1979. 47-59. 4 Imreh István, 1992. 5-6. s Jakó Zsigmond, 1979.19-35. 6 Imreh István, 1973.1983.
