Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
lett az egyik keresztapja, Louis Seguier-vel együtt, akiről annyit tudunk, hogy tanácsos a Parlamentben, ahol Guüleaume, az apa ügyvéd. A munkatársi kapcsolatok kissé távolinak és közvetettnek tűnnek, de lehetséges, hogy régebbi barátsággal/ismeretséggel párosulva elegendőnek bizonyultak a rokoni szál helyettesítésére. Más esetekben még ennyi összefonódást sem mdtunk felfedezni, például 1524-ben Jean Versoris és Etiennette Versoris gyermekeinek kapcsán. Az esetek mindenesetre kicsit fellazítják a rokonságot mindenáron lefedő komaság szabályát, és át is vezetnek Nicolas Versoris ismeretségi körére. Ügyvédek és szomszédok A szűk rokoni kör sűrűbb hálóját ugyanis az ismerősök lazább szövete veszi körül. A naplóírónak azonban nem áll szándékában bemutatni ezt az ismerősi kört, nem is a rendszer működésének fordulópontjait rögzíti, rnint más számadáskönyvek, amikor feljegyzik a szerződéseket és ezek tanúit, résztvevőit. Nicolas Versoris leginkább akkor jegyzi fel ismerőseit, amikor azok meghalnak vagyis végérvényesen kilépnek a rendszerből. Hogyan lehet megközelíteni ezt az adathalmazt, ezt a kicsivel több, mint személyes halotti anyakönyvet? Lehet rangsorolni az ismerősöket az említések mennyisége alapján: a nagypolitika szereplőinek, gonosztevőknek a neveit fel sem vettük, hiszen ezek nem személyes ismerősöket, hanem közismert személyeket fednek. Figyelembe azokat a bejegyzéseket vettük, ahol valakinek a halálát, házasságkötését örökíti meg a naplóíró. A legtöbb emberhez csupán egy bejegyzés kapcsolódik, amely megemlékezik foglalkozásáról, halálának időpontjáról, esetleg temetésének idejéről és helyszínéről. A házasságok ritkábbak, és sokszor előfordul, hogy a résztvevő felek csak (Versoris által) ismert rokonaikhoz viszonyítva jelennek meg: egy parlamenti tanácsos trnokahúgát elvette egy ügyvéd fia. Az üyen egyszer említett személyeket vesszük az ismerősök legtávolabbi körének. Más személyekhez ugyanis két-három bejegyzés is kapcsolódik: Versoris feljegyzi még a feleség, esetleg özvegy halálát is, egy családtag házasságát, vagy az ismerős híresebb ügyét, esetleg bekerülését a Versoris rokonságba. Ez a mennyiségi alapú rangsorolás meglehetősen esetleges, hiszen ha a közeli ismerős özvegye életben marad, fia pedig még nincs házasulandó korban, akkor nem születik róluk bejegyzés. Egyesek tehát igazságtalanul kiszorulnak a legkülső körbe. A több bejegyzés azonban mégis jelzésértékű: rámutat, hogy Versoris