Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai - Rendi társadalom - polgári társadalom 12. (Miskolc, 2003)
lem dilerrvmáj áriak. Szerinte mikro- és makro-realitások bizonyos fokig egymástól függetlenül, egymás mellett léteznek, és egyformán autentikusak. A történelmi realitás viszont részben eleve makrodimenziójú: „nem a teljes történelmi valóság bontható mikroszkopikus elemekre", egyes „események és fejlemények... a mikrodimenzió felett zajlanak le." A makroszint autonómiáját azonban hiba lenne trilértékelni, figyelmeztet, mert „nem tapasztalunk meg eleget a múltról, ha csak a makro-egységre összpontosítunk." Minél magasabb szintre lépünk, „annál gyérebb lesz a történeti valóság". A makro történelem nagyon sok külső' elemet visz bele a narratívába, hogy az összefüggő és érthető legyen, tehát a végeredmény mesterséges lesz. Kracauer Sainte-Beuve-öt idézi: „Guizot történelme túl logikus ahhoz, hogy igaz legyen." A makrovizsgálat nem a mikrovizsgálatból nő ki, hanem adatok kiválogatását jelenti (Kracauer a posztmodern felfogással összhangban állapítja meg, hogy a bizonyíték után kutató történészt ritkán hagyják cserben a tények: „a történeti valóság oly gazdag a változatos adatokban, hogy majdnem mindenre lehet bizonyítékot találni, amit az ember be akar bizonyítani."), s ráadásul a makroszintű elbeszélésekbe beépített „mikro-leletekre" katasztrofális hatással vannak azok kompozíciós követelményei. A madártávlat és a légy perspektívájának egybeolvasztása és ezáltal közömbösítése, ahogy Toynbee javasolta, nem megy: ezek nem jól vegyülnek - ahogy Kracauer írja, a madár megeszi a legyet. Az általa javasolt eljárás mikrotörténelemnek és makrotörténelemnek nem egyszerű elegyítése, hanem felváltva történő alkalmazása a történész részéről, akinek a két dimenzió közt szabadon kell mozognia. Mégpedig - mondja később - koncentráljon a mikrotörténelemre, és az egész kérdésével, tehát a történelem makro-aspektusával rövid áttekintésekben foglalkozzon. Ez a gondolat igen szoros rokonságban áll a Giovanni Levi és mások által szorgalmazott léptékváltással. Kracauer pályája elején sokat foglalkozott a fényképészettel és a filmmel, így Cortázar és Antonioni nélkül is a nagyítás hasonlatát idézi fel a mikro történelemmel kapcsolatban: „egy kis vizuális részlet elkülönítése és felnagyítása..., hogy arculatával behatóan megismerkedjünk". 27 Kracauert gondolatmenetének utolsó lépései a léptékváltás ideájának előfutárává teszik, én viszont inkább azt a korábbi megállapítá27 Sigfried Kracauer: Geschichte - Vor den letzten Dingen [=Schriften. Band 4], Suhrkamp: Frankfurt am Main, 1971. 104-129.
